Zene kategória bejegyzései

Szeplős váll, mesés főszereplő: miről szól ez az egész?

Aki a szám videoklipjét és a szám szövegét keresi az ide kattintson.

Aki meg nem tudta kihámozni, hogy miről szól a szöveg, annak ez talán segít (nem ígérek semmit). Luca, megtaláltam a szám hivatalos kontextusát ( 1 hete tette fel ‘magashegy‘ felhasználónév alatt a Magashegyi Underground zenésze.

“hahóMindenki! pont ma jutott eszembe, hogy aki nem tudja a dal történetét, annak igazából semmit sem mond a szöveg, ezért is csodálkozom azokon, akik segítség nélkül is elboldogultak… 🙂 szóval a dalszöveg egy személyes élmény hatására született, amiben van egy fiú, aki halálosan szerelmes egy lányba, aki persze tojik rá. Egyik este mégiscsak együtt alszanak, mikor a takaró alól előbukkan a lány szeplős válla. A fiú csodálkozva tesz fogadalmat, hogy egyszer írni fog egy dal a lány meseszép válláról, erre a lány felpattan, szégyenlősen magára húz egy inget, majd a fal felé fordul, és elalszik. (Ez konkrétan a “hasra feküdt az ördög…” valamint a “szex szóra szeplőket dobálni…”.). Az összes többi kép (túrórudi, nap, Johnlennon…) szerepel az eredeti sztoriban, amit Janó igen csodás módon beleszőtt a szövegbe.”

Art for Art’s Sake fesztivál, New Orleans

Azt hittük, hogy az Art for Art’s sake, Fat madonnavagyis L’art pour l’ art fesztivál egy speciális New Orleans-i dolog. Amíg valaki fel nem világosított, hogy ilyenkor októberben az egész USA-ban művészeti napok, hetek vannak.

Mi a Magazine Street-i művészeti kirakodóvásárt csíptük el, ami New Orleans felsővárosától belvárosáig húzódik. Mit sem sejtve, a Theo pizzériában ettünk egy isteni finom pizzát (erről még írok, mert itt evett Al Gore, Bill Clinton, meg a Talking Heads énekese is), és kifelé menet szinte belebotlottunk egy kézműves pultjába, aki régi fotókból készített gyűrűket, mandzsetta gombokat, övcsatokat, lámpabúrákat. Ideális szombat esti program volt végigsétálni a művészgalériákat, lakberendezési és ékszerboltokat, akik nemcsak a portékáikat tették ki az utcára, hanem 3-4 tagú jazz és free jazz, alternatív zenei programokkal csalogatták a látogatókat (és persze ingyen borral).

A csúcs a sufni blues volt. Csak a hang után mentünk. Egy sötét hátsó udvarban 5 blues papa játszott, kb. 8-10 oda betévedő fesztivál látogatónak. A mikrofont egy izzadt, fekete kalapos, fehér inges, és azt gondolnánk, hogy a helyi blues hagyományaitól eltérően, fehérbőrű énekes kormányozta, aki leginkább egy mulatós vajdának nézett ki. Rendkívül fickós mozgása volt, azt meg kell hagyni, rázta a testét, az arcát, a levegőt. Blues-os hörgések és hördülések közben akrobatikus mutatványnak beillő mozdulatokkal illusztrálta a dalszövegeket az aktuálisan pódiumként használt hűtőláda tetején állva, ülve, fekve. Miközben a szólógitáros a háta mögött pengette a gitárt, az énekes a fenéknyi hűtőládára feküdt és eljátszotta, hogy most őt bizony épp a masszázsszalonban rázza a hú és a há, és a hábádábádá -de dádábábá dúúúú.

Aztán egy cigánykerékkel véget ért a szám, és a vajda blues művész úr bemutatta a világhírű Otist, a fekete énekest, aki széles mosollyal, és a sötétben is elegáns óriási napszemüvegben, belekezdett egy újabb vérlázító bluesba. Rövidesen az is kiderült, hogy a zenekar minden tagja világhírű, és az egyetlen igazi zene New Orleans-ból való. ‘Hol született a zene? New Orleans-ban!’ – vágta rá a közönség, és bőszen helyeselt a zenekar állandó közönségének és állandó nőjének sejthető idős fekete nő, aki egy lócán ült bokáig érő vörös gépi kötött szoknyájában és ütemesen bólogatott a hihetetlenül jó ritmusokra. Egyszer csak a döngölt föld placcra penderült egy 60 év körüli fogatlan öreg drogosnak tűnő asszony és hosszú szoknyájában vékony karjaival táncolt a levegőben elkápráztatva az énekest, aki cserében meg is táncoltatta.

Egy nagyon őszinte pillanatot kaptunk el New Orleans-ból, ahol még a sufniban is valaha jólmenő bluespapák játszanak. Rettentően sajnálom, hogy erről már soha nem lesz videófelvétel, de itt egy félperces ízelítő a laza New Orleans utcai zenéjéből (2006):

Űrkabócák New Orleans-ban

Jópár olyan hely van az USA-ban (is), ahol a kabócák uralják az utcai atmoszférát. New Orleans kertvárosa és felsővárosa is ilyen hely. A kabóca, hasonlóan a futrinkához, a zsizsikhez, a cserregő kubrikhoz, aranyosan hangzik, de egy igen csúf bogár. Bogárka.
Elképzelhetetlen elektronikus zsongás veszi kezdetét egyik percről a másikra, ami leginkább egy David Lynch filmhez, vagy egy Kubrik 2001 Űrodüsszeiához illik. Fel sem foghatom, hogy a Wikipedia miért azt írja, hogy a kabócák dalát a filmkészítők a pátosz, a csend érzékeltetéséhez használják. Ha csend, akkor a nyomasztó csend.

Irdatlanul hangos kórus, gondolhatnánk, holott kb. 1-2 kabóca is elég ahhoz, hogy két ember beszélgetését elnyomja. Az elektronikus zümmögés hullámokban erősödik és halkul, mintha egy bádogkupola alatt ülnénk mechanikus hipnózisban.

A hang körülbelül ilyesmi:

Egyébként emberre ártalmatlanok, sőt gyógyításhoz is használják őket a távolkeleti medicináknál, illetve Ausztráliában, Malajziában, Kongóban stb. meg is eszik a húsosabb kabócákat. Ebből a mai napig nem tanultak, továbbra is hangosnak álcázzák magukat a magnóliafák lombjában.

A Mi jut eszedbe New Orleans-ról c. kvíz top tíz válaszában benne lennének a kabócák. Valahogy az egész kabócadelej nagyon beleillik New Orleans különleges sötéten kavargó kultúrájába, a vuduba, a temetőtúrákba, a mocsár szellemvilágába, stb. Jut eszembe, itt a Piroska és a farkas természetesen Piroska és a krokodil változatban ismert.

Szeplős váll, szeplős főszereplő – Magashegyi Underground

A Magashegyi Underground nevű együttes Szeplős váll c. számát küldik a blog minden kedves hallgatójának Budapestről. Énekel Bocskor Bíborka. Szeplős váll, az nem volt.

A Szeplős váll dalszövege pedig így hangzik:

Szeplős váll

Lámpa van az égbe’, lerajzolom egészbe,
Hogy térkép mutassa, mit nézzen aki tudja.
A szeplők a vállon, meséket írnak és bánom,
Hogy nem lettem szeplő, mesés főszereplő.

Az olyan ott, mintha lenne,
John Lennon napszemüvegben.
Az meg rámnéz, mintha várna,
Az Oscar díj átadásra.

Ketten állnak a sorban, túrorudiért a boltban,
A hátsó az egy néni, nagymamámat idézi. És
Egy lány, kinek a szíve, össze-vissza van törve,
A képe a vállon, egyszer még megtalálom.
A szex szóra szeplőket dobálni felém, nem ér,
Sok kis pötty pislog, a szám a fülemig el ér,
Játszunk most olyat, hogy én vagyok a menő,
Kreatív Yodából minden képzelőerő velem van.

Hasra feküdt az ördög, neki hiába könyörgök,
Ne bújjon bele az ingbe, és soha soha ne legyen vége.

És végre megtaláltam a távszülinapi dalt, igen, perszehogy Halász Jutka. Ezúttal nem Lajosnénak Szigetbecsére, hanem utólag is (kb. időrendben) Nanókának, Lucának, Veronikának, Szabinak, Maminak, Anyóscának, és nemsokára az én Anyumnak: