buli kategória bejegyzései

Art for Art’s Sake fesztivál, New Orleans

Azt hittük, hogy az Art for Art’s sake, Fat madonnavagyis L’art pour l’ art fesztivál egy speciális New Orleans-i dolog. Amíg valaki fel nem világosított, hogy ilyenkor októberben az egész USA-ban művészeti napok, hetek vannak.

Mi a Magazine Street-i művészeti kirakodóvásárt csíptük el, ami New Orleans felsővárosától belvárosáig húzódik. Mit sem sejtve, a Theo pizzériában ettünk egy isteni finom pizzát (erről még írok, mert itt evett Al Gore, Bill Clinton, meg a Talking Heads énekese is), és kifelé menet szinte belebotlottunk egy kézműves pultjába, aki régi fotókból készített gyűrűket, mandzsetta gombokat, övcsatokat, lámpabúrákat. Ideális szombat esti program volt végigsétálni a művészgalériákat, lakberendezési és ékszerboltokat, akik nemcsak a portékáikat tették ki az utcára, hanem 3-4 tagú jazz és free jazz, alternatív zenei programokkal csalogatták a látogatókat (és persze ingyen borral).

A csúcs a sufni blues volt. Csak a hang után mentünk. Egy sötét hátsó udvarban 5 blues papa játszott, kb. 8-10 oda betévedő fesztivál látogatónak. A mikrofont egy izzadt, fekete kalapos, fehér inges, és azt gondolnánk, hogy a helyi blues hagyományaitól eltérően, fehérbőrű énekes kormányozta, aki leginkább egy mulatós vajdának nézett ki. Rendkívül fickós mozgása volt, azt meg kell hagyni, rázta a testét, az arcát, a levegőt. Blues-os hörgések és hördülések közben akrobatikus mutatványnak beillő mozdulatokkal illusztrálta a dalszövegeket az aktuálisan pódiumként használt hűtőláda tetején állva, ülve, fekve. Miközben a szólógitáros a háta mögött pengette a gitárt, az énekes a fenéknyi hűtőládára feküdt és eljátszotta, hogy most őt bizony épp a masszázsszalonban rázza a hú és a há, és a hábádábádá -de dádábábá dúúúú.

Aztán egy cigánykerékkel véget ért a szám, és a vajda blues művész úr bemutatta a világhírű Otist, a fekete énekest, aki széles mosollyal, és a sötétben is elegáns óriási napszemüvegben, belekezdett egy újabb vérlázító bluesba. Rövidesen az is kiderült, hogy a zenekar minden tagja világhírű, és az egyetlen igazi zene New Orleans-ból való. ‘Hol született a zene? New Orleans-ban!’ – vágta rá a közönség, és bőszen helyeselt a zenekar állandó közönségének és állandó nőjének sejthető idős fekete nő, aki egy lócán ült bokáig érő vörös gépi kötött szoknyájában és ütemesen bólogatott a hihetetlenül jó ritmusokra. Egyszer csak a döngölt föld placcra penderült egy 60 év körüli fogatlan öreg drogosnak tűnő asszony és hosszú szoknyájában vékony karjaival táncolt a levegőben elkápráztatva az énekest, aki cserében meg is táncoltatta.

Egy nagyon őszinte pillanatot kaptunk el New Orleans-ból, ahol még a sufniban is valaha jólmenő bluespapák játszanak. Rettentően sajnálom, hogy erről már soha nem lesz videófelvétel, de itt egy félperces ízelítő a laza New Orleans utcai zenéjéből (2006):

Reklámok

Magyarok New Orleans-ban, és konyhatippek hazai ízekhez

Múlt hétvégén voltunk egy nagyon aranyos japán-magyar-amerikai esti programon, ahol többségében japán cserediákok voltak (medikusok, ha jól emlékszem), aztán rengeteg origami figura (Hiro két kislánya egész kis origami gyárat üzemeltetett az este folyamán), néhány kimonónak tűnő ruha, amiről kiderült, hogy igazából nem kimono, mert csak annak egy könnyű, szellős és jóval olcsóbb nyári változata (talán jakoto, jamomo?).

A vendéglátónk egy Attilához hasonlóan szintén a Tulane Egyetemen dolgozó magyar hölgy volt, Somogyvári Anikó (alias Aniko Vigh), akitől több hasznos tippet is kaptam a New Orleans-i stílusú magyar konyhával kapcsolatban. Már évtizedek óta New Orleans-ban él, és Bika Juliannával, a Nyugati Hírlevél szerkesztőjével együtt aktívan szervezik a New Orleans-i magyarok életét, tánc és zene és irodalom, és gazdasági kapcsolatok – ami belefér. Nincsenek kint sokan, és Anikó szerint inkább az 50-es korosztály képviseli magát. Julianna férje, Gergátz István tiszteletbeli magyar konzul New Orleans-ban.

Mik vannak?! Valamiért fel sem merült bennünk, hogy a “magyarok mindenütt ott vannak,” és nem is csekkoltam le az interneten, hogy ‘hungarians New Orleans’ vagy ‘magyar New Orleans’ Pedig akkor Julianna néhány cikkéből kiderült volna, hogy járt már itt a debreceni dixie zenekar, és hogy valaha itt táncolt a Gellért testvérpár (Flóra és Piroska) a két dizőz, guminő, hawaii táncosakrobata, stb. Ja és az is, hogy Kossuth New Orleans-ot is útba ejtette amerikai korteskörútján, aminek emlékére nem is olyan régen egy bronzplakett is került a Lafayette térre. Na az meg már igazán meglepő, hogy pici New Orleans-i bérlakásunktól néhány kilométerre (bocsánat, mérföldre) van az ún. Hungarian Settlement, amit még a Google térképen is megtalálhatunk, ha úgy keresünk rá, hogy “Hungarian Settlement, LA.” Azt hiszem már nem laknak benne, de nem mernék rá mérget inni.

A japán vendégekkel többek közt arról is beszélgettünk, hogy miért olyan alacsony a bűnözési ráta Japánban, amire a helyiek autentikus válasza az volt, hogy mert nincsenek igazán nagyon gazdagok vagy nagyon szegények a japánok között. Hm, én mindig azt hittem, hogy ez a filozófiájuknak tudható be, hogy inkább önmaguk ellen fordulnának először mint más ellen. Aztán szó esett az akcentusról, amit nyilván mi már nem vetkőzünk le, vagy csak nagyon kemény többszörös ön-logopédiai fogással, aminek kóklergyanús elmélete és gyakorlata még kidolgozásra vár.

De vissza a hasunkhoz, ami kívánja a jó kis hazai kajákat, bár a New Orleans-i kaja is kitűnő (tényleg!), beleértve az Anikó által készített riszeshús jellegű jambalayát, az egyik helyi specialitást sok kis shrimpecskével.

Szóval konyhatippek (Anikótól) azoknak, akik magyaros kaját próbálnak készíteni itt New Orleans-ban:

  • Frank’s Kraut: savanyú káposzta töltött káposztához
  • Okra: paprika helyett lecsóhoz (itt leginkább a nagyon erős húsú és nagydarab méregzöld színű kanadai paprika van a boltokban. Eddig egy helyen találtam sárga színű, a hazaira emlékeztető paprikát, ami viszont ‘banana pepper’ néven fut)
  • Bende: ha magyar kaját szeretnénk az USA-ban (lecsót, vegetát, az általam rettentően hiányolt csemege uborkát stb., akkor Chicagóból tudunk rendelni Bendétől)
  • Grízes kajákhoz Grits helyett vegyünk inkább úgynevezett ‘Cream of Wheat’-et

Nanóka a rádióban

Akinek most az ipod nano jut eszébe, annak csalódnia kell. Nanóka, az anyai dédim (és természetesen papóka volt a dédpapám). Nanó már napok óta több mint 100 esztendős (hurrá- hurrá -éljen -éljen!!!), és ez alkalomból az egyeki (nem etyeki) önkormányzat egy szép ünnepélyt rendezett Neki szombaton. Nővérem azt írta:

“Nanóka hivatalos köszöntője szombaton volt. Kocsival én vittem le Anyut és Mamát. Nagyon szép műsorral és nagyon finom ebéddel várta a vendégsereget az önkormányzat. Sikerült egy nagy családi fotót is összehozni. Rajta volt Nanó, Mama, Miska, Anyu, Jancsi, Bea + tartozékok, tehát összesen 5 generáció. Keresztanyu, Zsolti, Zoli és Ti hiányoztatok.”

Hát igen. Némileg álszent, ez van, hogy itt írok, ahelyett hogy ott lennék. Állítólag a Danubius rádió egy munkatársa interjút is készített vele – hogy ez lement-e a rádióban, arról nem kaptam hírt, de a tesóm azt írta, hogy megszerzi a hanganyagot, ha tudja. Akkor megpróbálom feltenni podcastba is. Hogy unokáink is.

Nanót felhívtam a szülinapján (ami még július 10-én volt). Mesélt egy kicsit magáról, meg a közeledő ünnepségről (‘hát hogyne várnám!’) Megkérdezte, hogy ‘hát minek mentetek tik ollyan messzire?’ Ezt néha én is megkérdezem, hogy tudatosítsam magamban a választ, ami több mint szerencsét próbálni. 🙂

Mégegyszer, irtó büszkén: Nanóka 100 éves. Isten éltesse sokáig, bőségben, egészségben, kendőben, otthonkában.

Vitorlázós buli

Ebbe voltunk hivatalosak szombat este. Mentünk.
Tízen voltunk egy nagy vitorláson (nekem nagy) és kimentünk egy kb. Balcsi jellegű tó közepébe. Kb. 5-kor. Ezt követően órákon keresztül a behűtött söröket adogatták ki egymásnak, fogták a lehorgonyzott vitorlás egy hosszú madzagját (mint madarak a távíródróton), derekukon a mentőövvel, és ment a karattyolás, iddogálás. Szép csendesen elfogyott kb. 3 szatyor sör, aztán akik kivittek minket, haza is vittek autóval, kb. 11-re (útközben meghallgattuk Elena okfejtését a Katrináról, és New Orleans 80%-os víz alá kerüléséről, amit tkp. nem is a Katrina, hanem a rosszul konstruált gátak okoztak, az állatkertről, ahol egy fehér tigris is van, a kulturális múzeumról, a Francianegyedben kapható számos turistasétáról, ahol voodoo sétára is jelentkezhetünk, ami egy Daiquiri koktéllal kezdődik és sok mesével és bullshittel folytatódik, de jóféle bullshittel stb.). A drink and drive ügyekre egyébként New orleans-ban egy élelmes ügyvéd speciálisan szakosodott, de csak a keresztnevét tudták felidézni.

Ez (a vitorlásbuli) állítólag egy tökéletesen megszokott és tipikus hétvégi, sőt hétközbeni buli a helyiek körében. A tó fincsi volt, kicsit aggódtam a drink and drive dolog miatt, de hazaértünk. Viszont már most fel tudom sorolni, hogy a rokonok, barátok, ismerősök között kinek lenne ez tökéletes időtöltés. Nekem nem ez lesz a bulik netovábbja, pedig az egész (az ittas vezetésen kívül) olyan ártatlan picsipocsolyának, kellemes dagonyának hangzik. Mert veszélyes halak sincsenek pl.

Azon  töprengtem, hogy itt New Orleans-ban, igazából elég sok a buli, a nagy fesztivál is (a Mardi Gras-n kívül még van egy rakat), sokan isznak, sokat is isznak (igaz gyengébb söröket, koktélokat) – megkockáztatom, akárcsak a magyarok, akkor hogy találjuk meg a helyünket. A 30 év feletti vitorlás parti arcok nem értékelték, hogy ásványvizet iszok, ami vicces, mert kb. 16 évesnek éreztem magam ettől a csodálkozással vegyes partikényszertől. De valahogy biztos össze lehet egyeztetni a barátkozást, és a vedelés megúszását. Majd meglátjuk.

A tó (Lake Pontchatrain) mindenesetre nagyon-nagyon finom, langymeleg, langyos szellővel, enyhén sós ízzel (az édesvízbe belekeveredik a szomszédos nagy sós víz), kb. 4 m mély, max. ugró halak vannak benne, és a közepe tiszta. Ideális vitorlásoknak, valamint nyájasan szétterülni vágyó vízi sörözőknek. Mérete kb. 1600 km2, szóval nem kicsi. Ha vitorlásbulira kapunk meghívást, érdemes a megfelelő piknikkosárral is készülni, mert órákon keresztül csak a vízilubickolás megy, és az emberfia megéhezik.

Megtudtuk, hogy a mostani isteni forróságot még júliusban és augusztusban plusz 10 Fahrenheit fok tetézi. Ezt most egyelőre elképzelhetetlennek tartom. Mi van ennél is melegebb?