New Orleans Wal-Mart, kisebbségben és kerti parti

Nincs még netünk, ezért itthon írom wordbe: ma a banánfa és citromfa és óriás tölcsérvirág, és kerítésen rohanó mókus, és (valaki egy növényhatározót) lila, piros, kék stb. színben pompázó supersize virágok között költöttük el a vacsoránkat. Eddig a kellemes Gerald Durell jelenet, valamint a gyarmatbirodalmi időket idéző dúsnövényzetbe helyezett fehérasztalos vacsora.
A hely igaz pompás, de amit kajának vettünk a WalMartban (az amcsi Tesco-ban), az, khm, hááát, szóval nem olyan. Mondták mások is, tudtuk is, hogy lehet/biztos, hogy ilyesmire kell számítani, az amerikai kultúrkritikának és hagyományos része az egészségtelen kaják szapulása, de sose lehet tudni. Végül is van jó hamburger is, és a sült krumplijuk eddig csalhatatlanul finom volt, és eredeti. Ha amerikaiak kérdezték, hogy hova megyünk az USA-ba, és megtudták, hogy New Orleans-ba, mindenki elismerően szólt a kajáról (‚Good food‘). Jó persze, a bolti kaja távolról sem emlékeztet a valóban finom éttermi tengeri halfalatokra. Amit vettünk az pánamerikai szupermarket kaja, és nem a helyi éttermi vagy akár bolti specialitás.
Elméletben hús, pirítós és saláta volt betervezve. Ebből lett kalács, forró kenyér és valami ropogós zöld cucc. Hús: barna cukorba és maple szirupba áztatott sonkaszelet – nem viccelnek a cukorral. Ha valami cukros, nyakig az. Ezt már abból is kitalálhattuk volna, ahogy a késztorták kinéztek. Az otthoni bugyirúzsaszín és halványsárga klasszikus lakodalmi gipszkarton jellegű torták, itt pink, UV zöld-kék-lila-piros-almazöld stb. színekben kaphatók. Tény és való, a húst nem ők rakták a bevásárlókocsiba, én voltam az, aki ránézett és a WalMart rohanásban bevágtam az óriás babkonzervek, és az XXL-es öntetek közé. A hús helyett így kalácsot ettünk, amíg az idegenkedést legyőzte az ‚ételt nem dobunk ki‘ túlélési egyparancsolat.  Saláta: a csendes, szolídnak indult mix saláta tartalma lédús – zamatmentesített alma, ugyanolyan semmilyen, de ropogós jégsaláta, ami tuningolásra jó, saláta érzet keltésre, de szintén nem túl karakteres az ízvilága, nem is ezért vesszük. A hűtőben viszont ott áll még egy csomó lehetőség, ezért belekerül paprikás olívabogyó, reszelt sajt (ötféle olasz sajt, előreszelve, összecipzárazható zacskóban), sűrű ezersziget salátaöntet (sok keményítővel), stb.
Pompás vacsink volt, több mint trópusi ízekkel, alig várom, hogy a többi szerzeményünket is végigkóstoljuk. Elvégre tudnom kell, hogy mit nem tudunk megenni az elkövetkező másfél évben. A vadédes kalácshusi mellé járt a sápadt, puha tószt. Forró kenyér, oké. Nem árt végigpirítani mégegyszer a kenyeret. Ami nem sima kenyér, mert előre szeletelt, és előre kent fokhagymás fűszeres vajjal. Ez utóbbit nem tudtuk, szintén nem volt idő a csomagolást részletesen tanulmányozni zárás előtt 10 perccel. Még a párnákat, ruhaszárítót, és a bicajokat is meg kellett keresni a hipermarketben.
A saláta is inkább érdekes volt, de mindet megettük, a ‚szemben az amerikaiakkal, mi egészségesen étkezünk‘ biztos, és elbizakodott tudatával. Egyébként tényleg rengeteg duci, elhízott, hízásbanlevő, termetes, tekintélyes körméretű ember van. Nagyon kedélyesek, ahogy azt még Luca és Gergő meg is mondta előre.
Kicsit kisebbségben vagyunk köztük. Köztük is. A buszon, a kávézókban, gyorsétkezdékben, a hotelek recepcióin, és a szállodavendégek között (nemcsak a háromcsillagosban). 60-95%-ban afroamerikai fekete emberek vesznek körül. Általában az egyetemen nem ez a helyzet, leszámítva az étkezdében dolgozókat, de ma középiskolások nézték meg a Tulane egyetemet, ahol az egyik osztályban 22 fekete és 4 fehér diák van. Attila laborjában pedig teljes a nemzetköziség. A New Orleans-iek, feketék, hispánok, fehérek nagyon kedvesek, segítőkészek, alig-alig látni rosszindulatot, inkább munkaunalmat, vagy a déli hőséghez alkalmazkodó lassúságot lehet tapasztalni, mint rosszakarást. Persze a biztonságosabb környékeken mozgunk csak, úgyhogy a lepusztult kerületeket, baseball sapkás, farmeres hajléktalanokat, dealereket csak a buszból látni. Valamelyik blogger épp most írta, hogy elege van New Orleans-ból, a humid városból, ahol egy héten belül minden napra jutott egy rossz hír a közvetlen ismerősi köréből, gyilkosság, rablás, támadás stb.
Nem akarom azt tudni, amit ő tud. Másmilyennek szeretném New Orleans-t. Tudni szeretném, hogy akik évtizedek óta itt élnek, mit tudnak, miért szeretik itt az életet. É sszeretném megúszni erőszak nélkül.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s