A második nap, úgyismint hétfő

Hétfő volt az első nap, hogy intézkedni tudtunk, és ahhoz képest, hogy 4-5-ig lehet intézkedni az irodai nyitvatartások miatt, plusz New Orleans más kerületeiben jártunk, szerintem elég jól mennek a dolgok. Ma már pl. egy másik hotelből írok. Nem azért, mert úgy döntöttünk, hogy New Orleans-ban másfél éven keresztül csak hotelben akarunk lakni, hanem mert az egyetemi szálló (Deming) teljesen tele van.

Az előző hotel (Chateau Sonesta) néhány csillaggal jobb volt, mint a mostani, de ez is tökéletesen megfelel a célnak (főhadiszállás, ahonnan ingyen tudunk telefonálni és bérlakást vadászni, és Oprah show-t nézni dögfáradtan). A kicsekkolás nem ment könnyen, ugyanis egy rendkívüli erejű trópusi eső, szél, vihar kisöpörte az áramot a Francia Negyedből (French Quarter), és az üzleti negyed egy részéből is. A recepciós kissé zavarban volt, mondván, hogy ez az első blackoutja, de persze ráérünk kicsekkolni, nem tudja, hogy az étterem működik-e, stb.

Éppen a londínerrel próbáltunk egyezkedni, hogy esetleg segítene-e levinni a bőröndhegyeket a harmadikról a vészlámpákkal kivilágított lépcsőházban, éppen a sokadik kólájukat fogyasztották a szállóban rekedt vendégek a hallban (kicsit szeánszjelleggel a sok gyertya között), amikor visszatért az élet, megjött az áram és megoldódott a szabódó londíner problémája. Úgyhogy egyenest az étterembe indultunk, hogy legalább hideg salátát szerezzünk ebédre, mert kell a délutáni adminisztratív akciókhoz is az energia. Az étteremből már hazaküldték a pincéreket, de az ottmaradó személyzet, és a vezetőség szívélyesen szolgált ki minket. Kaptunk egy óriás hideg csirkesalátát (mondjuk itt minden adag óriás), narancslét, és egy rövidke bepillantást a személyzet gyors munkájába (máris készültek a délutáni nyitásra).

A háromcsillagos hotelt még tegnapelőtt kinéztük, így a Quality Inn and Suites-ben vagyunk az O’Keefe Avenue-n (kilátás sok betonépületre, központi fekvés, szerény árak – most épp kb. 60 dollár egy szoba kettőnknek). A két hotel közötti távolság gyalog kb. 5 perc, és a sehova be nem sorolható taxis 11 dollárért tette meg velünk ezt az irdatlan hosszú utat. Ugyanez a táv zuhogó esőben a United Cabbel kb. 5 dollár volt, vagyis száraz időben drágább a névtelen taxis. Vagy a taxisok az egyetlen igazán nemzetközi szervezet, nemzetközi sztenderdekkel. Mindegy, átértünk és megvagyunk.

Első reggelink is gyorsan is szakszerűen telt, mert a kávéautomatán rengeteg gomb volt, pl. medium brew, low brew stb, ezért kiválasztottuk a középértéket, meghúztuk a kart és jött a kávé a hőálló műanyagpohárba. Rendben. Kb. 2 perc múlva azt vettük észre, hogy a Security feliratos ember bászen takarít a kávéautomata körül, ahol valóban nagy barna tórendszerré alakult a kiömlött kávé. Természetesen csak a kart szabadott volna meghúzni, azon túl semmi egyéb választási lehetőség nincs, a sok színes hívogató gomb, billentyű, kar ellenére. Többszöri bocsánatkérés után, már viccelődik velünk a security-s, biztosít, hogy semmi gond (bár ilyen még nem volt, de nem tudhattuk stb.), tippeket ad a New Orleans-i telefonáláshoz, és leveri takarítás közben a toronyba rakott steril műanyagpohár-tetőket, ami plusz negyedórás összeszedéssel és rakosgatással jár. A másik (bunkóság ide vagy oda, leírom), nem túl értelmes arcú recepciós egy minitérképet hoz, hogy segítsen nekünk az utunkon. Szóval mindenki jóindulatú és segítőkész, még akkor is, ha nem mindenki van topon.

A legfurcsább egy nigériai srác, aki állítólag MBA-t végzett, nem volt még Texas-ban, ami New Orleans-szal a szomszédos állam, nem tudja hol van Európa (kb. juöróp/ juróp kiejtésben, körülírva America, Africa, és Asia kontinenseket is), de Hungary-ről beugrik neki Budapest. Ő jött fel velünk a szobát megnézni, és a röpke 5 perces út alatt sikerült egy teljes David Lynch életérzést besűríteni a helyzetbe (kihalt lift, és épület, az egyik szoba jó, a másik szoba ablaktalan doboz, ahol a srác nem tudja lekapcsolni a villanyokat, mert az egyik kapcsoló lekapcsol de egyben fel is kapcsol valamit, és csak negyedik nekifutásra szabadul a szobából, mi pedig a folyosóról – mindeközben megy tovább az egyre furcsább beszélgetés a sráccal, amikor már végképp nem tudni, hogy mit tud és mit nem, szándékosan nem tudja, vagy csak zavarodott – egy biztos, nem nyelvi bizonytalanságról van szó, szitu van, kb mintha beépített ügynök vagy paranoid bevándorló lenne, aki adja a butát, aztán mégsem, most sem tudjuk).

Attila most a Tulane egyetemen van, egy szokásos reggeli megbeszélésen: tegnap itt is jártunk. Linda a titkárnő az anyukák gyöngye lehet, a lehető legkedvesebb és figyelmesebb velünk (már levélben is az volt, jó végre élőben is megismerni). Ő gondoskodott arról, hogy a szombat éjszakai érkezésünk sima és egyszerű legyen, foglalt nekünk szállást a szuper Sonesta hotelben (lehetett volna a szabadtéri medencében is fürdeni, a kosárpalánkra dobálni, de arra már nem jutott idő, energia). A hotelnek nincs önálló étterme, hanem egybeépült a Red Fish Grillel, ami már negyedik éve nyeri el a legjobb tengeri kajás étterem címet, méltán. Eszméletlen finom cuccaik vannak (főként red fish vonalon, ahogy a neve is mutatja), a pincérek kötelezően mind a magasba emelve hodják-viszik a tálcákat, hosszú nyújtott karral, óriási fekete körtálcákon – nagyon impozáns, és akrobatikus, mindez cseppet sem hűvös eleganciával. Ők is inkább szívélyesek és segítőkészek, mosolyognak ezerrel, van, akinek ez természetesen megy, van, aki feszül az igyekezettől, de nyoma sincs a franciás Jeanos-mössziős-mádámos távolságtartásnak. Pedig sok minden franciás New Orleans-ban ez igaz, de spanyolos is, és nagyon amerikai is. Tényleg különleges város.

Mi is volt még tegnap? Ja igen, feldeztük a Tulane egyetem kampuszát, voltunk egy hihetetlenül kedves kis könyvesboltban (Maple Street), ahol rögtön vettünk két könyvet (Mayflower és Blink), és most megjött Attila, folyt. köv.

Reméljük, mindenki jól van, puszi, és légkondi.

Reklámok

3 responses to “A második nap, úgyismint hétfő

  1. Draga A and A!
    Nagyon meghato olvasni a soraitokat – egyreszt hihetetlen messze vagytok, a nagy idegenben, es szornyen drukkolunk nektek, masreszt visszaidezitek a mi tavalyi turankat a nagy adagokkal, nagy autokkal, nagy mosolyokkal, furi utcakkal…
    Millio csok, mindig olvasni fogjuka blogot, es hova valaszoljunk? Ide vagy priviben hova?
    Jok legyetek, egyetek sok red fisht, es ne fazzatok meg!
    Luca es Gergo

  2. Affene, mi tegnap este hagytunk itt egy kommentet, de mara mar nyoma sincs… 😦
    Vagy nem lehet csak ugy kommentalgatni?
    Hajjaj…
    Na mindegy, akkor megtartjuk magunknak az osszes hozzafuznivalot, bolcsesseget, emleket, es helyette tavpuszikat kuldunk nektek, A es A!
    L es G

  3. Sziasztok LG,

    dehogynem, és tessék csak kommentálni (csak approve kellett a kommenthez, és még mostanra lett webem itt az egyetemi kampuszon). Kérünk beszámolót a lánybúcsúról!! Legénybúcsú is lesz?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s