Tudom, hogy nem így képzelted el a születésnapodat, de remélem, olyan erős leszel, mint eddig, és anyu is. Sok boldogságot, erőt, egészséget, főzött salátát, kovi ubit (és amiket még ‘csak mi szeretünk’).
Dávid írt, hogy elmarad az összejövetel, amit nagyon sajnálok. Küldött fotókat is, amit a kérésére most kiteszek (összeraktam néhányat egy csokorba, a buborékokra lehet tippeket írni).
És nagynehezen eljutottam a postára is, beszereztem hagyományos bélyeget (archaikus érzés, úgyhogy nemsokára írok kézírásos, papíros levelet is), amit akár bankautomatából is vehettem volna, de ezt nem tudtam. Bankbélyeg, hm.
Nem győzök nap mint nap rácsodálkozni arra, hogy az amerikaiak szeretnek pereskedni. Van egy nő, aki titokban minden párbeszédet rögzít a felettesével. Aztán van olyan is, aki örül egy közlekedési balesetnek.
Ma az egyik ismerősöm megosztott velünk egy személyesen megélt autóbalesetet. Múltkor jött a villamos, és egy kicsit megnyomta az autót. Ő vezette a kocsit, semmi baja nem lett, a karosszéria egy kicsit benyomódott. A rendőrökre várva a villamoson ülő emberek kedélyesen elbeszélgettek, nevetgéltek. Utólag megtudta az újságból, hogy összesen negyedmillió dollár értékű baleseti kártérítést követeltek az utasok (hozzátette, egy bizonyos család, plusz a villamosvezető stb.).
Kérdeztem, ez akkor ezek szerint külön családi bevételnek számít itt?
Mindhárom jelenlevő hevesen bólogatott. És még hozzátették: van, aki úgy ugrik fel ilyenkor utólag a villamosra vagy buszra.
Ez persze nem a teljes USA, csak néhány államban van így. De Louisiana ezek közé tartozik. Ha erre jársz, eszedbe se jusson _nem_ balesetbiztosítást kötni. Természetesen az egyik ügyfelünk kizárólag ilyen autóbalesetekre specializálódott, és nem véletlenül…
Ahogy tegnap írtam, belebotlottam egy olyan helyi vonatkozású könyvbe (Dr Mary Majma), aminek az alcímében ez áll: Mi köze van Lee Harvey Oswaldhoz, a JFK ügyhöz és egy közelgő világméretű járványhoz egy orvos meggyilkolásának megoldatlan esetének, egy titkos New Orleans-i laboratóriumnak és egy rákkeltő majomvírusnak.
Rengeteg JFK-elmélet van szabadlábon, összességében Edward Haslam könyve egy kedvesebb lokális verziónak hangzik a nemzetközi érdekszervezeteket lehetőleg egytől egyig mind felsoroló teóriákhoz mérten. A New Orleans-i városnézésnek, szerintem, méltó része. Gyengébb idegzetűek ne olvassák tovább.
Tehát:
Ha jól hámoztam ki a sztorit (nem az eredeti könyv alapján, hanem az arról szóló forrásokból), akkor arról van szó, hogy Mary Sherman, … ki is ez a Mary Sherman?
Ortopéd sebész, majd rákkutató New Orleans-ban. Egy nap holtan találtak rá otthonában az ágyon feküdve, állítólag megégett, kirabolták stb. de a szerző szerint minden jel arra utal, hogy nem normál tűzben égett meg (hogy maradhatott épen a testszőrzet miközben a jobb bordái is szénné égtek?). Ilyen sérülés csak azt jelentheti, hogy elektrosokkot kapott a laborban, ahonnan aztán hazaszállították, és megpróbálták a labortól független halálesetnek álcázni az ügyet. 1964 júliusában 2 hétig címlapon volt a haláleset, aztán hirtelen lekerült a napirendről (top secret kormányzati ügyek közé tartoztak a kísérletek). Halála egybeesett azzal az időponttal, amikor a Warren Bizottság a JFK ügy kivizsgálása érdekében New Orleans-ba jött, hogy kihallgassa a szemtanúkat (az egy évvel korábbi JFK ügy kapcsán).
Szóval Mary Sherman, aki rákkutatóként a New Orleans-i Ochsner Klinikán dolgozott, egy olyan titkos kutatásban vett részt, ami egy SV-40-nel fertőzött járványos gyermekbénulás elleni oltóanyag okozta rákjárvány elleni vakcina fejlesztését tűzte ki célul. Ez elég tekervényesen hangzik. Úgy talán érthetőbb, ha hozzátesszük, hogy az 50-es _és_ 60-as években több millió amerikai állampolgár olyan polio elleni oltást kapott, ami majomvírussal fertőzött volt. Rákkeltő. Így ehhez a vakcina elleni vakcinafejlesztési munkához alkalmazták Shermant, aki egy lineáris részecskegyorsítót használt, és feltehetőleg végzetes sokkot kapott. Az időpont 1964. Mary Shermant a napilapok címoldalain lehozott hírek szerint szíven, karon, lábon, gyomorba döfték. Haslam azt írja, hogy már gyakorlatilag haldoklott a sokk miatt, amikor valaki szíven szúrta egy kegyelemdöféssel. A többi késszúrás csak a figyelem elterelésére szolgált. Hogy pontosan mi történt, sohan nem került napvilágra. 1995-ben Edward Haslam már egyszer kiadott egy hasonló című és tematikájú könyvet (Mary, Ferrie & the Monkey Virus), aztán 1999-ben jött Judyth Baker új (kétes) JFK vallomása, és így megszületett a könyv 2007-es frissített változata.
Judyth Vary Baker
Saját állítása szerint 1963-ban heves érzelmi kapcsolatba kerültek Lee Harvey Oswalddal (aki nős volt, még a SZU-ból hozta magával Marinát). Van, aki szerint Judyth Baker csak nagyon unatkozott és kitalálta ezt a sztorit. Ami összehozta őket, mondja Judyth, az egy titkos összeesküvés, konkrétan egy biofegyver volt, amit Castró likvidálására szántak. Ráadásul közös fedőmunkahelyük volt a Reily Coffee Company. A tényleges kutatás nem a klinikán történt, hanem Mary Sherman és David Ferrie lakásában folyt. Judyth azt állította, hogy Dr. Alton Ochsner és Dr. Mary S. Sherman ráncigálták bele őt az anti-Castró küldetésbe a CIA és a New Orleans-i Maffia támogatásával. (kiszólás: Alton Ochsner nevét azért érdemes megjegyezni még mert egyike volt az elsőknek, aki a dohányzás és a tüdőrák közti kapcsolatot kimutatta.). Vagyis Mary Sherman nemcsak azért dolgozott a lineáris részecskegyorsítóval, hogy anti-vakcinát fejlesszen, hanem azért is, hogy biofegyvert készítsen Fidel Castrónak, állítja a könyv szerzője.
Mexikóváros
A JFK – Castro – Rákkoktél elmélet szerint, Lee Harvey Oswald azért utazott Mexico City-be, hogy ott egy ügynöknek lepasszolja a halálos koktélt. A várt ügynök nem jött el a találkozóra. LHO ideges lett, mert a rábízott víruskoktélnak rövid volt a szavatossági ideje, záros időn belül el kellett volna jutnia Castróhoz. A vízumot később megkapta, de addigra már a kubai út nem volt aktuális, és visszatért Dallas-ba. Edward Haslam teóriája, beépítve Judyth későn jött és sokak által vitatott, ellentmondásokkal teli vallomását, itt még nem ér véget. LHO ezek után inkább feladta volna az összeesküvőket a CIA-nak, de mint korábbi tengerészgyalogos, orosz rezidens, Castro pártoló (ami persze csak arra szolgált, hogy lebuktassanak kommunista szimpatizánsokat), tökéletes bűnbak volt. Ahogy Lee Harvey Oswald utolsó mondata hangzott “Csak balek vagyok.” (I am just a patsy). Ha hittek is neki, és ha feltételezzük, hogy ő ezt tudta is, akkor már kiválasztották a címlapra magányos merénylőnek. Tudta, hogy veszélyben van, Judyth szerint mégis belement abba, hogy figyeli az összeesküvőket, akik a Maffia (New Orleans-ban Carlos Marcello), a texas-i olajmágnások, a rasszista konzervatívok érdekeit szolgálták. A lényeg az, hogy Judyth-nak ezt Lee mind elmondta, aztán a merényletet követően ráparancsoltak (megfenyegették), hogy maradjon csendben, stb. Na, hát nem igazán érthető, hogy miért kellett volna külön koktélt gyártani Castrónak, ha volt egy sor másik méreg is a CIA polcán, mindenesetre Judyth 2000 környékén eljutott Hollandiába is a sztorival, ami JFK-Castro-majom vonalon elég fantáziadús.
Röviden tehát: a JFK ügy egy félrecsúszott manőver miatt történt, aminek a célja tkp. az lett volna, hogy rákkeltő majomvírussal fertőzzék meg Castro-t. Mellékesen hozzátenném, hogy a web a lehető legalkalmasabb az összeesküvés elméletek, a krimik és egyéb interaktív nyomozótörténetek kedvelőinek. Nem is értem, hogy lehet krimit még mindig csak könyvfogyasztásra írni, ahelyett (ill. mellett), hogy néhányszáz weboldalba lennének bújtatva a megoldáshoz vezető nyomok. Most éppen részese vagyok a JFK nyomozás c. nagy társasjátéknak (vannak, akik évtizedeken keresztül kutakodnak, nyomoznak az ügyben, vagy egyszerűen csak élvezik a megoldatlanságot).
Nemrégiben megjelent egy könyv azzal a címmel, hogy Dr Mary’s Monkey (Dr Mary Majma), ami már az első pillanatban felkeltette az érdeklődésemet a könyváruház kifejezetten New Orleans-i tematikájú promóciós pultján. Bizarr meseszerű cím, ráadásul mostanában néztük meg a Majmok bolygója újraforgatott változatát (Tim Burton rendezte, de az eredeti változat nekem enyhén szólva jobban tetszett). Szóval kíváncsisággal vegyes idegenkedéssel mentem közelebb a könyvhöz, és láttam, hogy az alcím még furcsább: Mi köze van Lee Harvey Oswaldhoz, a JFK ügyhöz és egy közelgő világméretű járványhoz egy orvos meggyilkolásának megoldatlan esetének, egy titkos New Orleans-i laboratóriumnak és egy rákkeltő majomvírusnak. Azt hiszem nem kell magyarázni, hogy miért lettem rögtön kíváncsi. A megoldást még nem tudom, de elkezdtem utánanézni LHO-nak. Íme. Szabi, remélem olvasod.
Lee Harwey Oswald (vagy egyszerűen csak LHO) New Orleans-ban született 1939-ben, és aztán 24 évesen Dallas-ban halt meg. A Warren Bizottság jelentése szerint 1963 novemberében lelőtte JFK-t, de addig még néhány évet eltöltött a szülővárosában. A Wikipédia azt írja, hogy egy időre átállt a szovjetekhez, aztán vissza az amerikaiakhoz.
New Orleans-ban hányatott élete volt (hogy a tankönyvi biográfiák stílusához tartsam magam), édesapja két héttel a születése leőtt meghalt, édesanyja pedig túl szegény volt ahhoz, hogy eltartsa őt és két testvérét. Egy ideig árvaházban élt (Bethlehem Children’s Home), és túlzás nélkülvégiglakta a várost (Alvar Str, 1010 Bartholomew Str, 2136 Broadway, 1452 ill. 1454 St Mary Str, 126 Exchange Place Exchange Alley-n, aztán a a család Louisiana-ból a szomszédos Texas-ba költözött. 12 évesen már New Yorkban vannak, ahol LHO inkább kerüli az iskolát és a Bronx Zoo-ba jár meg a helyi könyvtárba, amíg egy iskolakerülési ellenőr fülön nem csípi és 3 hétre javítóba dugják. Másodszor is rajtakapják, úgyhogy inkább visszatérnek New Orleans-ba, ahol szintén ki-kihagyja az iskolát. Tengerészgyalogosnak még túl fiatal, inkább irodai munkát vállal, fegyvert vesz és megpróbál belépni az Amerikai Szocialista Pártba (levelet is ír nekik, hogy már 15 hónapja a marxizmust tanulmányozza, infót kér az ifjúság szoc szakosztályról). 17 évesen (1956-ban) végre felveszik tengerészgyalogosnak, ahol nem igazán olyan az élet mint várta. Két csúfneve is lesz, Ozzie Rabbit (kis termete miatt) és Oswaldskovich (ez utóbbi magától értetődő, ha már egyszer nem tágított a kolhoz eszmék mellől és a többieket is ezzel traktálta). Társai elidegenednek tőle. Érdekes módon a lövészvizsgákon éppenhogycsak átcsúszik.
A gyalogsági képzést követően már nem sokszor jár New Orleans-ban (elintézi az orosz papírokat, megtart két szülinapi zsúrt, és irány Moszkva amiből Minszk lesz, merthogy a szovjeteknek sem kell LHO. A KGB megfigyelés alatt tartja harminc hónapos minszki tartózkodása alatt (Kalinin Street), ahol leginkább halálra unja magát mert a munka mellett csak táncesték vannak és nincs night club meg bowling pálya (naplót vezet, innen a panasz). Megismerkedik egy orosz lánnyal, aztán úgy dönt, hogy legyen mégis inkább az USA. Újra az USA, Dallas és Fort Worth ez alkalommal, aztán 63 áprilisában visszatér megint New O.-ba és a Magazine Streeten lakik a családdal, stb stb. Most már a Krokodil c. szatirikus lapot olvassa a szovjet típusú szocialista rendszerből kiábrándulva, és The Collective címmel memoárt akar kiadni, ami nem valósul meg. Helyette 63 áprilisában megpróbálja lelőni a jobboldali, vérbeli déli Walker tábornokot, akit fasisztának tart. A kísérlet meghiúsul. Az erről szóló bizonyítékokat csak a JFK ügy után szedik össze (fotók Walker házáról, a feleségének szó rejtélyes levél, stb.)… Most már Castro az ideál és talán megint a SZU-ba menne vagy Kubába, és Castro térítésbe kezd New Orleans-ban egymaga és az ezer szórólap, amit nyomtat.
1963 szeptemberben elhagyja New Orleans-ot, Mexikóvárosba megy, ahol a kubai konzul nem akar neki kubai vízumot adni, mondván inkább csak árt a kubai forradalomnak mint használ. Ekkor már a CIA is figyeli. Aztán néhány nap múlva mégis kap vízumot, de visszatér Dallasba.
Novemberben pedig meghal Kennedy.
LHO mindent tagad, még Tippit rendőrtiszt lelövését is.
Nem sokkal utána Jack Ruby (egy dallasi nightclub tulaja) lelövi LHO-t miközben a rendőrségről a bíróságra viszik.
Már egyszer említettem, hogy New Orleans-bankét időszámítás van, az egyik az 1803-as Louisiana Purchase, amikor hektáronként 7 centért megvették az amerikaiak a franciáktól az egész, több mint 2 millió négyzetkilométernyi területet. A Louisiana-vétel név ma már félrevezetőnek tűnhet, hiszen nemcsak Louisiana volt a csomagban, hanem Missouri, Arkansas, Iowa és Oklahoma, stb. is – legyegyszerűbben úgy mondhatnánk, hogy az USA középső egyharmada, ami nem kicsi). A másik a 2005-ösKatrina, ami gyakorlatilag egy “Hurrikán – Rosszul épített gátak – Elárasztott város – El- és kimosott populáció – Megmarad-e New Orleans vagy elsüllyed c. örökös vita” történetet foglal magában. Egyszerűen és röviden a ‘Katrina óta’ vagy ‘Katrina után’ kifejezés itt ‘post-K,’ azaz poszt-K-ra rövidül.
Mindez 2005 augusztus 29-én történt, vagyis néhány napja volt a 2. évforduló gyertyagyújtással, megemlékezésekkel, sokféle programmal. A nyomasztó megemlékezést gyorsan elmosta a melegfesztivál, az ún. SouthernDecadence meg a Munka Napja, ami itt az USA-ban nem május elsején van virslivel és vurslival, hanem szeptember 3-án, egyrészt hatalmas utcai felvonulással, másrészt a buli helyett pihenésre vágyó családok három napos elvándorlásával leginkább Floridába (Pensacolabeach).
Szóval, hogy áll New Orleans a Katrina óta poszt-K?
Kimerítő és részletes, fizetett oknyomozó újságírói vállalkozás helyett álljon itt egy kaleidoszkóp, ahogy én látom.
Turizmus
Lábra kapott, újra él a város, ami alapvetően a turizmusból él (a hajóipar, korábban az olajipar, a tengeri kereskedelem, stb. mellett). Volt már Mardi Gras, Essence Festival, és mindenféle parádé. A helyi amerikai focicsapat, a New Orleans Saints is újra játszik a SuperDome-ban, sokféle program van. Még nincsenek annyian mint korábban, de éledezik a város. 2004-ben 10 millió turista járt itt, New Orleans-ban, ami az USA első 20 turistacélpontjainak egyike. Itt izzadják ki a test minden vágyát a máshol kötelezően decensebb turisták. Zene, étel, ital, hetero- és homoerotika, csontos szikár és vastag húsos élvezet gőzölög a helyi vudu katlanban, éjjel zihálósabb, nappal csipkésebb bohém verzióban. Villon talán blues balladákat írt volna itt, Faludy pedig megírta volna a My Happy Days in Cajun Hell c. opuszt. Kulturális turizmus sok testiséggel. Világutazóknak, zenészeknek, rendezőknek, fotósoknak, gasztrofilozófusoknak, és szociálisan erősen elkötelezetteknek melegen ajánlott állomás. És persze azoknak, akik élvezik, hogy a Berlin meg a Budapest Parádé nagy, de még nagyobb tömegre vágynak egy Mardi Gras fesztiválon.
Közbiztonság
A városban megmaradt a sakktáblaszerű elrendezés, egy fehér egy fekete blokk, egy biztonságos negyed tövében egy veszélyes házblokksor. Budapesti viszonylatban ez kb. ‘egy kis Zugló, egy kis nyócker.’ Nincs külön összeálló gettó, mint más nagyvárosokban (l. nyócker), és nem is néz ki úgy, hogy lesz. Poszt-K a közbiztonság nem akaródzik javulni. Az is lehet, hogy még romlott is a helyzet biztonsági szempontból, több lett a Katrina idején szertehordott fegyver. Legalábbis, van aki így gondolja. Az érdekes az, hogy elméletben javult a városi összkép, hiszen pont a nyersebb formájú bűnözésre (értsd: inkább fegyveres rablásra mint fehér kesztyűs korrupcióra) leginkább hajlamos lakosokat mosta el az ár, akik – különböző okok miatt – azóta nem is jöttek vissza. Ehhez sok mindent nem tudok hozzátenni, mivel akkor (pre-K) nem voltunk itt. Az utólag szolídnak mondható magyar bűnözési stathoz mérten pedig, New Orleans pre-K és poszt-K eddig is kiütéssel győzött. A budapesti éjszakához képest vannak helyek, ahol fényes nappal sem javasolt járkálni, pláne nem az emberek szemébe nézni és ezzel kétes kimenetelű párbeszédet provokálni.
Helyek New Orleans-ban
A ‘helyek’ avagy néhány háztömbnyi nem a szép/csúnya, a zöld kertes/szürke beton, vagy a turistaközpont/lakónegyedellentétpárokra oszlanak. A helyek alapvetően vagy biztonságosak vagy nem, a furcsa az, hogy a nem biztonságos helyeken is látszik, hogy valaha szép házak áll(hat)tak itt, vagy állhatnának (pl. a kertvárosban is, vagy az ún. IrishChannelben). A bizalmatlansággal eltöltő helyeket viszonylag könnyű felismerni. Ha vannak emberek ott azért, ha nincsenek azért árasztják a reménytelenséget és a ‘valami rosszat’. Lakatlan, félig ledőlt épületek, rajtuk graffitik, vagy házfoglalás jelleggel némileg belakott házak, foghíjas telkek, amiken koszlott utak vezetnek át a rekkenő hőségben. Az út mentén rozsdás autók, szétdobált sörös- és kólásdobozok, néha csoportokban álló – vitatkozó – üzletet kötő gangek, biciklis srácok bukkannak fel, és végigkísérik az arramenőket a feltűnéstől az eltűnésig.
Közlekedés
Metró nincs, villamos csak csínjával. Pedig itt írta T. W. a Vágy villamosát, láttuk is a Desirestreetet. A tömegközlekedés inkább a buszokra épül. Sárga, széles, öregecske buszok, amit főként a szegényebb feketék használnak, vagy néhány odatévedt turista. Egy menet egy dollár. A villamos, ami a StCharles úton közlekedett (jellegében Andrássy út, hosszában talán az Üllői) állítólag 2007. decemberre elkészül. De már levettük, hogy ebből jövő év lesz, annak is a távolabbik vége. Addig bicajozunk, és a Tulane egyetem kisbuszával járunk, meg alkalmanként a UnitedCabfekete-fehér taxijával. És addig a joggolók, meg kutyasétáltatók használják a fűvel benőtt sínpárokat a szép sugárúton. Ahogy az amerikai összképtől elvárjuk, sok az autó, az utcákon pedig kevés a gyalogos (aki gyalog jut el A-ból B pontba nem sport és nem kikapcsolódási szándékkal, pl. akár a sarki közértig).Név szerint nem ismerünk olyan lakost, akinek ne lenne autója (általában 1 autó per fő mintsem család), de ez nem mérvadó, egyszerűen a középosztálybelieket ismerjük. A Katrina előtt 127.000 embernek nem volt autója, természetesen a szegényebb feketéknek, és leginkább ők vesztettek rajta a Mississippi gátszakadásán. 1500-an fulladtak meg, vagy haltak meg pl. dehidratálásban. Megszokták, hogy jön a hurrikánfigyelmeztetés (évtizedes hagyomány, és évente 2-3x kapnak figyelmeztetést, hogy szedd a sátorfádat). Ha már eddig is maradtak, miért most mentek volna el, 2005 nyarán? Ha nincs autó, vagy ha van, nem olcsó mulatság az evakuálás. 2-3 napra fel kell cuccolni, hotel-/motelszobát bérelni (ha ismerős nincs) egy közeli de kellően távoli helyen, mielőtt az összes betelik, ahogy szokott, aztán feltankolni és menni. Szobafoglalás nélkül nekünk 600 dollár volt egy hétre egy autót bérelni (alapdíj, borsos biztosítási ár, és teletank), ami egy éppen elfogadható egyheti fizetés. Azelőtt fel sem foghattam, hogy mi az istenért nem húzták el a csíkot ha kongott a vészharang. Hát sokan ezért. Mert drága, és mert már annyiszor kiáltottak farkast, hogy inkább sört isznak a farkas mellett (komolyan vannak hurrikán partik).
Áram és víz
Állítólag fél éve még a város 50%-ban nem volt áram. Amerre mi megfordultunk nem volt probléma. Egyszer volt egy nagyobb vihar, akkor néhány órára elment az áram, de egyébként ‘everything’s allright.’ Hozzáteszem ismét, hogy még nem ismerjük elsőkézből a szegényebb New Orleans-iak helyzetét. Hallom, hogy van aki még akkor is kitart, ha már 2 éve nincs a házban áram és víz, nem akar elköltözni, mert itt nőtt föl, és kormányzati nyomásnak tudja be, hogy még mindig nincs se villany, se víz.
Emberek
Hm, ez elég nehéz rész lenne, hogy igaz is legyen meg általános is legyen. Akik visszajöttek, azok nagyon akarják, hogy jó legyen, és hogy menjen már az a szekér valamerre, akik nem, azokat hívják vissza az itteniek. Van, aki jönne, van, aki már nem, van, aki kivárja, hogy még jobban fellendüljön a gazdaság, és akkor lép. Akik itt laknak, azok is bizonytalanságban élnek, hogy New Orleans lesüllyed és elmossa a hurrikán, vagy egészben/ részben megmarad. De New Orleans egyedülálló a maga nemében, büszkék rá a helyiek, mindig azt mondják, hogy “ez nem Amerika, nagyon európai a város”. Az itt élő nemzedékek ismerik egymás rokonait, kisvárosi közösségi kötelékek tartják össze a kb. negyedmillió embert (éppen ezért sokan veszítettek már el barátot vagy rokont valamilyen csúnyább helyi ügyben. Nem ismerőst. Barátot, rokont.). Sokat várnak a választásoktól, hiszen a Bush kormányzattól nem jött idejében segítség.
Ezen a videón egy lány elmondja, hogy azért jött vissza, mert hiányzott neki az otthon, a New Orleans-i sajátosságok, a jó kávézók és éttermek, ahogyan beszélnek a helyiek, stb. Az egész felvétel egy Obama Barack kampány része, az elnökjelöltek igyekeznek New Orleans-ot is megnyerni. Egy helyi fekete nő nekiszegezi a kérdést, hogy “Rendben, hogy eljöttek, ő is és Hillary Clinton is, de ha megnyerték a szavazást, utána is törődni fognak a várossal?” Erre Obama olyasmit válaszol, hogy “New Orleans azért is fontos, mert megmutatja, hogy milyen emberek vagyunk.”
Múlt hétvégén voltunk egy nagyon aranyos japán-magyar-amerikai esti programon, ahol többségében japán cserediákok voltak (medikusok, ha jól emlékszem), aztán rengeteg origami figura (Hiro két kislánya egész kis origami gyárat üzemeltetett az este folyamán), néhány kimonónak tűnő ruha, amiről kiderült, hogy igazából nem kimono, mert csak annak egy könnyű, szellős és jóval olcsóbb nyári változata (talán jakoto, jamomo?).
A vendéglátónk egy Attilához hasonlóan szintén a Tulane Egyetemen dolgozó magyar hölgy volt, Somogyvári Anikó (alias Aniko Vigh), akitől több hasznos tippet is kaptam a New Orleans-i stílusú magyar konyhával kapcsolatban. Már évtizedek óta New Orleans-ban él, és Bika Juliannával, a Nyugati Hírlevél szerkesztőjével együtt aktívan szervezik a New Orleans-i magyarok életét, tánc és zene és irodalom, és gazdasági kapcsolatok – ami belefér. Nincsenek kint sokan, és Anikó szerint inkább az 50-es korosztály képviseli magát. Julianna férje, Gergátz István tiszteletbeli magyar konzul New Orleans-ban.
Mik vannak?! Valamiért fel sem merült bennünk, hogy a “magyarok mindenütt ott vannak,” és nem is csekkoltam le az interneten, hogy ‘hungarians New Orleans’ vagy ‘magyar New Orleans’ Pedig akkor Julianna néhány cikkéből kiderült volna, hogy járt már itt a debreceni dixie zenekar, és hogy valaha itt táncolt a Gellért testvérpár (Flóra és Piroska) a két dizőz, guminő, hawaii táncosakrobata, stb. Ja és az is, hogy Kossuth New Orleans-ot is útba ejtette amerikai korteskörútján, aminek emlékére nem is olyan régen egy bronzplakett is került a Lafayette térre. Na az meg már igazán meglepő, hogy pici New Orleans-i bérlakásunktól néhány kilométerre (bocsánat, mérföldre) van az ún. Hungarian Settlement, amit még a Google térképen is megtalálhatunk, ha úgy keresünk rá, hogy “Hungarian Settlement, LA.” Azt hiszem már nem laknak benne, de nem mernék rá mérget inni.
A japán vendégekkel többek közt arról is beszélgettünk, hogy miért olyan alacsony a bűnözési ráta Japánban, amire a helyiek autentikus válasza az volt, hogy mert nincsenek igazán nagyon gazdagok vagy nagyon szegények a japánok között. Hm, én mindig azt hittem, hogy ez a filozófiájuknak tudható be, hogy inkább önmaguk ellen fordulnának először mint más ellen. Aztán szó esett az akcentusról, amit nyilván mi már nem vetkőzünk le, vagy csak nagyon kemény többszörös ön-logopédiai fogással, aminek kóklergyanús elmélete és gyakorlata még kidolgozásra vár.
De vissza a hasunkhoz, ami kívánja a jó kis hazai kajákat, bár a New Orleans-i kaja is kitűnő (tényleg!), beleértve az Anikó által készített riszeshús jellegű jambalayát, az egyik helyi specialitást sok kis shrimpecskével.
Szóval konyhatippek (Anikótól) azoknak, akik magyaros kaját próbálnak készíteni itt New Orleans-ban:
Frank’s Kraut: savanyú káposzta töltött káposztához
Okra: paprika helyett lecsóhoz (itt leginkább a nagyon erős húsú és nagydarab méregzöld színű kanadai paprika van a boltokban. Eddig egy helyen találtam sárga színű, a hazaira emlékeztető paprikát, ami viszont ‘banana pepper’ néven fut)
Bende: ha magyar kaját szeretnénk az USA-ban (lecsót, vegetát, az általam rettentően hiányolt csemege uborkát stb., akkor Chicagóból tudunk rendelni Bendétől)
Grízes kajákhoz Grits helyett vegyünk inkább úgynevezett ‘Cream of Wheat’-et
Ma délután egy spontán mini művészeti vásáron vettünk részt a Palmer Parkban, New Orleans-ban. A vásárt a helyi Arts Council of New Orleans, azaz Művészeti Tanács szervezte (így magyarul nem hanzgik annyira nyugatias szemléletűnek).
Az volt, hogy éppen hazafelé tartottunk. Ugyanis visszavittük a bérelt autót, amit a közelgő hurrikán miatt kölcsönöztünk ki (elmúlt a veszély, anyu, mami, Veru, és valahány név a naptárban, aggodalomra semmi ok, Mexikó, Jamaica, Kuba felfogta a hurrikánt. Na jó, októberig tart a hurrikán szezon, addig még beleérezhetünk, milyen is az evakuálás). Az autókölcsönző szolgáltatási csomagjába az is beletartozik, hogy hazavisz minket az autó leadása után – ez elég barátin hangzik (szembe az összvissz napi 100 dolláros árral, amit az itteni borsos biztosítás fejel meg). Be is vágódunk az ingyen fuvarba, egy férfiasan hónaljszagú amerikai lánnyal együtt, aki épp a saját finanszírozású afrikai körútjáról tért vissza (néhány afrikai országban wimaxos 20 wattos megoldással telekommunikációt telepítenek). A lány kiszáll, mi megyünk tovább. Néhány perc múlva meglátunk egy sor fehér sátort az út menti parkban, szól a jazz, és a kíváncsiságtól meg a piknikhangulattól hajtva inkább kiszállunk. Két sor fehér sátor húzódik a gyalogút mellett, többségükben fotók, festmények, tükrök, gyertyatartók, hűtőmágnesek, stb. amiket a helyi művészek kreáltak. A legkedvesebb sátor viszont érdekes rozsdás halakkal, teknősökkel és csavaros szitakötőkkel van tele, meg bizarr fülbevalókkal, nyakláncokkal: Trish Ransom mindenféle egyszerűbb fémhulladékból gyártja a reciklálás ipari lényeit. Éveken át egy bútorosztályon dolgozott, aztán egyszercsak bejött neki a művészeti újrahasznosítás, nyolc év óta ebből él.
Hogy készül a recycled Citykötő? Annyira egyszerű, hogy le is írom gyorsan hogyan kell készíteni (a bátrabbak a képre kattintva maguk is kitalálhatják).
Hozzávalók: Fogunk egy maradék deszkalapot, vagy húsvágó deszkát, egy használt csavart, 2 fekete gyöngyöt, egy kis szúnyogháló darabkát meg három szöget. Ha igényesek vagyunk, akkor festéket is, amivel befestjük a deszkadarabot megfelelő színűre.
Manőver
1, deszkalap és festék: a deszkalap lesz a szitakötő háttere, mindenféle színnel jól mutat. És persze lehet fára/ hungarocelre rögzített textil is, nem feltétlenül kell fa.
2, kivágjuk a szitakötő szárnyát (két pár jobban mutat)
3, a rozsdás csavart és a szárnyakat rögzítjük a falapra egy szöggel.
4, a két fekete gyöngyszemet a csavar fejéhez szögeljük: ez a Citykötő szeme.
5, szignózzuk a művet, kész.
Trish szerint szuperjó gyerek kézműves program, mert egyszerű, a gyerekek szeretnek festegetni, és a “kalapácskezelési készség alapjait” is el lehet vele sajátítani (na meg az újrahasznosítást). Darabját 15 dollárért árusította, de a sörösüveg kupakból készült fülbevalókat jobban vitték. Meg a halakat, amiknek a pikkelyei szintén rozsdás söröskupakokból készültek. És jól néz ki. Ha nem hiszitek, nézzetek körül Trish Ransom weboldalán a debrisart.com – on.
Ami a magyar mintavilágban a tulipán, az a Fleur-de-lys itt New Orleans-ban. Na persze ez így nem igaz. A fleur-de-lis tulajdonképpen egy stilizált írisz virág, ami, akárcsak a lóhere, a sas, vagy a csillag, kulturálisan erősen terhelt szimbólum. Így hát a fleur-de-lys-vel a címertan, (a tudatos branding, arculatépítés komoly és véres előfutára) is foglalkozik. New Orleans-ban nem nagyon van olyan utca, ahol valamilyen méretben, formában fel ne bukkanna, ha máshogy nem, akkor éppen egy autóra ragasztott matricán, vagy egy viharban elsodort újságpapír hirdetésében. A sokak által liliomnak vélt minta azonban elsősorban kovácsoltvas kerítéseken és éttermek, hotelek bejárati ajtaján nő. Vagy épp lányok, fiúk, apák, anyák, és nagyszülők vállán.
A város egyik legerősebb kulturális összetevője a francia kultúra, annak is a monarchiabeli elemei. A fleur-de-lys pedig elsősorban a francia arisztokráciához kötődik – még akkor is, ha az angol és skót koronázási ékszerekben is ott lapul a háromszirmú íriszjel. Éppen a monarchiához való kötődése miatt, egyik francia köztársaság sem adoptálta a ‘fleur’-t, ezért feltehetőleg az egy négyzetméterre eső fleur-de-lys sűrűség mindenképpen New Orleans-ban kell legyen. Esetleg a szintén franciák által meghódított Quebec-ben. A wikipédia még azt is leírja, hogy a 20. században egy sor cserkészszervezet is magáénak tudta a stilizált írisz szimbólumot, sőt, hogy a magyar forint elnevezésre is hatással volt (kb. flördöli – florensz- florin – forint vonalon). Hovatovább New Orleans focicsapata a New Orleans Saints (szentek) is a fleur-de-lys-t választotta emblémájául. (A ‘lovagiasság’ szirmát itt már végképp nem érzem különösebben indokoltnak a sisakon.) És ez a logója számos egyetemnek Louisiana államban, ahol vagyunk. De ne térjünk el a tárgytól.
Az írisz három szirma, amely a XIII. század óta a hűséget, a bölcsességet és a lovagiasságot jelképezi, így szinte visszájára fordul az egymást érő New Orleans-i fesztiválok kokott, felszabadultan buta és pökhendi tülekedésében, a nyakláncokért felugrók harsányan vidám összekönyökölésében. Ez volt az első néhány hét során kialakult, magamban jól elraktározott véleményem. Egészen a mai napig, amíg rá nem bukkantam egy cikkre.
A cikk egy megfigyelésről szól, arról, hogy a természeti katasztrófa által sújtott New Orleans-iak tömegesen zarándokoltak el fleur-de-lys-t tetováltatni magukra. Túlélőnek jelölték magukat. És összetartozónak, mint egy titkos társaság tagjai, akik szó nélkül felismerik a közülük valót, aki tudja, mit jelentett kiúszni az árból, és hónapok után visszatérve belépni az összedőlt, beázott, kifosztott és éktelen bűzben megrekedő lakásokba, összeszedni a gyerek baseball kártya gyűjteményét, a nagyi régi fotelját, az odasodort kendőket, nadrágokat, éttermi menüket, a rongyokra szakadt, július 4-re tartogatott amerikai zászlót, vagy épp az állati tetemeket. Akinek nem a saját lakásában történt mindez, mert megúszta, mert jobb helyen lakik, az is annyit látott mások lakásából, hogy egy életre beléivódott. Elvégre hónapokon keresztül máshol kellett meghúzódniuk, családhoz, baráthoz bekéredzkedniük, vagy az állam által finanszírozott motelszobákba elleniük. Többnyire a tévét figyelve mi jön még, mi lesz most.
A Katrina utáni eltökéltségre jellemző, hogy sokan, nagyon sokan magukra tetováltatták az íriszt, a 2005. augusztus 29-én lecsapó hurrikán, a menekülés, az újrakezdés, a kitartás mementójaként. A Tulane egyetemen tanító Marline Otte professzor szerint, karon fogva érkező nagymama és nagypapa, apa és lánya, sőt, általában véve középosztálybeli fehér nők, akik messze elkerülik a tetováló stúdiókat, nagy számban kértek ‘jelet.’ Ugyanígy idősebb helyi lakosok is (35-55 éves kor közöttiek, holott az átlagkorosztály 20 és 35 közötti). Bevallom, hogy nem nagyon méricskéltem az embereket fleur-de-lys tetoválások után kutatva, de az biztos, hogy rögtön az első napokban feltűnt milyen sok helyen van kitéve az a felirat, hogy ‘Büszke vagyok, arra, hogy New Orleans-ban lakom.’ (New Orleans: proud to call it home.) Azt gondoltam, hogy ezt is a Katrina szülte, mint megannyi jelét az összetartozásnak, újjáépítésnek, de nem. Már 1994-ben felvette a város a szlogent, csak 2005-től nyert újabb jelentést. Tényleg újat és tényleg jelentést.
Akinek most az ipod nano jut eszébe, annak csalódnia kell. Nanóka, az anyai dédim (és természetesen papóka volt a dédpapám). Nanó már napok óta több mint 100 esztendős (hurrá- hurrá -éljen -éljen!!!), és ez alkalomból az egyeki (nem etyeki) önkormányzat egy szép ünnepélyt rendezett Neki szombaton. Nővérem azt írta:
“Nanóka hivatalos köszöntője szombaton volt. Kocsival én vittem le Anyut és Mamát. Nagyon szép műsorral és nagyon finom ebéddel várta a vendégsereget az önkormányzat. Sikerült egy nagy családi fotót is összehozni. Rajta volt Nanó, Mama, Miska, Anyu, Jancsi, Bea + tartozékok, tehát összesen 5 generáció. Keresztanyu, Zsolti, Zoli és Ti hiányoztatok.”
Hát igen. Némileg álszent, ez van, hogy itt írok, ahelyett hogy ott lennék. Állítólag a Danubius rádió egy munkatársa interjút is készített vele – hogy ez lement-e a rádióban, arról nem kaptam hírt, de a tesóm azt írta, hogy megszerzi a hanganyagot, ha tudja. Akkor megpróbálom feltenni podcastba is. Hogy unokáink is.
Nanót felhívtam a szülinapján (ami még július 10-én volt). Mesélt egy kicsit magáról, meg a közeledő ünnepségről (‘hát hogyne várnám!’) Megkérdezte, hogy ‘hát minek mentetek tik ollyan messzire?’ Ezt néha én is megkérdezem, hogy tudatosítsam magamban a választ, ami több mint szerencsét próbálni.
Nos, a New Orleans-i Entergy, egy energiaszolgáltató vállalat. Tőlük kapjuk a gázt és a villanyt is. És ők ŐK tartják a csúcsot a helyi telefonálási időnkben is. Telefonos menüjük maga az ódon hitvallás, amiben a külföldre szakadt idegen vígaszt és biztos támaszt lel. Csalhatatlan, és kiismerhetetlen. Egyszersmind megközelíthetetlen, de vele van az erő, ezt tudjuk. Ezentúl minden héten egyszer felhívjuk őket, ha már eddig is minden héten egyszer felhívtuk őket. Telefonos ügyfélszolgálatuk csodásan szürreális, adatbázisuk komplexen egyszerű. Szóval telefonálunk, telefonálgatunk, hogy legyen a gáz és a villany a saját nevünkön, ne a korábbi lakóén, és ne is a főbérlő nénién. És hogy egyáltalán, továbbra is legyen gáz is meg áram is, ami utóbbi az életet jelenti ebben a hőgutás országban, ahol éjjelente meztelen fenékkel fekszünk a mennyezeti lámpa alatt surrogó – egyébként hitchcocki - ventilátor alatt. Merthogy a paplan szóba sem jön, a paplanhuzat pedig még mindig nagyon meleg. Villany nélkül nem megy a légkondi, a ventilátor, és vsz. két lutskos tsatakos ájult óra után szimplán az ágyra, és a padlóra olvadnánk, mint Dali órái.
Nos, a mai entergy beszélgetésről.
Ma, immáron negyedik alkalommal, ismét beszéltünk az entergy-vel és
1, az összes eddigi hívás, az összes eddig megadott, és háromszor megerősített-verifikált adat teljesen felesleges kör volt. Akivel most beszéltünk ismét az elejétől kérte az adatokat, beleértve a most már elkészült TB számot is. A TB szám hiába készült el, az Entergy rendszerében még nem látszik. Frissen ropog, és láthatatlan.
2, Ezen felül további keresztkérdések is jöttek még. Pl, teszem azt, milyen amerikai címen laktunk azelőtt, mielőtt a bérlakásba költöztünk. Mondtam a két hotel nevét, ahol 2- 3 napot voltunk, meg a másikét, ahol szintén kettőt. Admin: jó, de milyen címen? (azon gondolkoztam, hogy most ugrat, vagy komolyan kell neki, hogy melyik hotelben szálltunk meg). Kiderült, hogy komoly a kérdés. Előkerestük a főbérlővel a telefonkönyvből a Quality Inn címét. Admin: jó, de mi az irányítószám? Ez persze nem volt a telefonkönyvben. Hát akkor most mi legyen? Jó, lépjünk tovább az entergy hihetetlenül hatékony, vsz. Basic-ben írt adatrendszerében.
3, Felvette az adatokat, de semmit nem számít. Azon felül, hogy holnap Attilának mint főszámlafizetőnek újra fel kell hívnia őket személyesen, és végigmenni megint a hatezer menüponton, amíg egy emberi hangig ér a Verification Osztályon, és megint verifikálja az összes verjemegafikációt, még le kell fénymásolnia az útlevelet és elfaxolni az Entergy-nek. Vagyis megint kérik majd a címet, születési időpontot, korábbi lakcímet (piha!), TB számot, számlaszámot (gáz és villanyra), útlevélszámot, nemzetiséget stb. Azt hiszem kb. csak ennyit. De lehet, hogy ezúttal a különleges ismertetőjegyeket ill. méreteket is kérdezni fognak. Hatalmas az entergy és az ő szakálla.
4, Kiderült, hogy a rendszerük szerint nincs nálunk gáz, mert már vagy két hete kikapcsolták. Mondtam, hogy de van. Admin: az nem lehet. Erre mondtam, hogy tegnap éppen tomato soupot főztem a gázon. Úgy látszik, a paradicsomleves meggyőzte. Elhitte, hogy mégis van gáz. Gáz az van.
5, Holnapután kijönnek az entergy-től leolvasni a gázórát. Kérdezem, mikor? Admin: Hát szerdán. Oké, all right, rendben (itt az entergy istenek lazára veszik a figurát), de mégis hánykor. Admin: reggel 7 és este 7 között (hm, ismerős, mint az otthoni helyzet, fel is kötöttem a gatyám, hogy ha harc, hát legyen harc, megduplázom a tétet, és tévedhetetlenül …). Közöltem, hogy délelőtt munkám van, délután jöhetnek. Admin: olyan nincs, reggel 7 és … Elnézést, még egyszer mondom, sajnos délelőtt nem leszek otthon. Admin: de reggel 7 és este 7… Ne haragudjon, nem tudok egész nap otthon ülni, nekem is dolgozni kell. Admin: náluk reggel 7 és este 7… Nyilván a szerelőjüknek is van napi beosztása, legyen szíves leírni, hogy délután vagyunk otthon. Admin: jó, ő leírja, de semmit nem garantál, mert náluk csak reggel 7 és …
Mindez megkerülhető lett volna, ha amerikaiak vagyunk, már létező, kipróbált bejáratott TB számmal. De ez a TB szám még csak 5 napos, 4 hétig sült a kemencében, még érnie kell.
