From Budapest to New Orleans

Szeplős váll, szeplős főszereplő – Magashegyi Underground

október 8, 2007 · 3 hozzászólás

A Magashegyi Underground nevű együttes Szeplős váll c. számát küldik a blog minden kedves hallgatójának Budapestről. Énekel Bocskor Bíborka. Szeplős váll, az nem volt.

A Szeplős váll dalszövege pedig így hangzik:

Szeplős váll

Lámpa van az égbe’, lerajzolom egészbe,
Hogy térkép mutassa, mit nézzen aki tudja.
A szeplők a vállon, meséket írnak és bánom,
Hogy nem lettem szeplő, mesés főszereplő.

Az olyan ott, mintha lenne,
John Lennon napszemüvegben.
Az meg rámnéz, mintha várna,
Az Oscar díj átadásra.

Ketten állnak a sorban, túrorudiért a boltban,
A hátsó az egy néni, nagymamámat idézi. És
Egy lány, kinek a szíve, össze-vissza van törve,
A képe a vállon, egyszer még megtalálom.
A szex szóra szeplőket dobálni felém, nem ér,
Sok kis pötty pislog, a szám a fülemig el ér,
Játszunk most olyat, hogy én vagyok a menő,
Kreatív Yodából minden képzelőerő velem van.

Hasra feküdt az ördög, neki hiába könyörgök,
Ne bújjon bele az ingbe, és soha soha ne legyen vége.

És végre megtaláltam a távszülinapi dalt, igen, perszehogy Halász Jutka. Ezúttal nem Lajosnénak Szigetbecsére, hanem utólag is (kb. időrendben) Nanókának, Lucának, Veronikának, Szabinak, Maminak, Anyóscának, és nemsokára az én Anyumnak:

Kategóriák: Család · Zene · magyar

Gyíkhajsza a konyhában, és a tanulságok, amit le kell vonni

október 8, 2007 · Szólj hozzá

Találtunk egy jellegzetes louisiana-i gyíkot a konyhában. Helyi zöld gyíkocska, kb. 10 centis (akinek termetes légzőzsákja van mellesleg – gondolom elijesztésre is alkalmas)  – császkált a gáztűzhely mellett. Attacs elkapta, kb. 6. nekifutásra. Épségben kikerült a napra, és bebújt egy autó alá…

Tanulság: nem minden gyík menthető meg.

Vagy: Vannak gyíkok, akik szívesebben időznek a gáztűzhely vagy a kipufogó gáz közelében. Röviden: gázfüggő gyíkok.

Vagy: Akinek nem gyíkja, ne vegye magára.

Vagy: Addig jár a gyík a konyhára, amíg rá nem dobnak egy konyharuhát.

Vagy: Jobb ma egy gyík, mint holnap egy csótány.

Aranyos házigyík volt. A hajsza alatt egészen családtag lett. A hajsza után magányos cowboy.

Kategóriák: Család · állatok