Séta a New Orleans-i magyar konzullal

Megismerkedtünk Dr. Stephen Gergatz belgyógyász úrral, Istvánnal, a magyar konzullal. Elvitt minket egy fantasztikus autós körútra itt New Orleans-ban és néhány órán belül megismerhettünk egy sor híres helyet a környéken, nem utolsósorban magyar vonatkozású épületeket is. Sőt, egy ebédre is a vendégei voltunk a Byblos görög étteremben, nekünk már csak a kávé maradt a Magazine Street-i Sucre-ben.

Nem fogjátok elhinni (vagyis dehogynem), de ismeri ‘Ambrus bácsit’ (Galántai Ambrust) aki három éven át a New Orleans-hoz közeli Árpádhon nevű településen magyarok leszármazottjainak tanított magyar nyelvet. Na mit szóltok? Persze ezt most csak anyu, mami és a tesóim értik. A többieknek annyit, hogy pl. Ambrus bácsi tolmácsolt nekünk amikor a kórussal Olaszországban voltunk 6. osztályos koromban (illetve amikor az olasz kórus Fótra jött). Sajnos azóta megszűnt a tanítás, mivel megszűnt a szövetségi és a magyar támogatás is.

A kultúrkörút keretében elmentünk a Kossuth emléktáblához a Lafayette téren, és megtudtuk, hogy Louis Kossuth, ahogy az USA ismeri, 8000 ember előtt beszélt a reformokról, a kor szelleméről, a demokráciáról (“Democracy is with the people about the people.” – minden kezdő angolos megirígyelhetné az egyszerűség és kifejezőkészség ezen formáját, már csak azért is mert Kossuth az archaikusabb shakespeare-i és bibliai angolt sajátította el a börtönévek alatt), stb. Kossuth erre a néhány napra a szintén Louis nevű hotelben szállt meg (Louis Exchange – ma Omni Royal Orleans Hotel).

Aztán láttunk egy volt magyar gyárat, megtudtuk, hogy nagyjából kik vannak itt amerikai magyarok és mit csinálnak (gyártulajdonos, pincér, kutató, ingatlanos, stb.). A New Orleans-i magyar túra egy külön fejezetet érdemel, és fotókat. Ezért erre még mindenképp visszatérek.

Az autókázás során gyönyörű házakat láttunk a Garden Districtben, a városközpontban, és a Faubourg Marigny nevű színes művésznegyedben. Sajnálom hogy nem jegyzetelgettem, mert István fejében egy kis helyi építészettörténet halmozódott fel az évtizedek során.

Megfigyeltük már, hogy, hasonlóan a magyar utcanévadási szokásokhoz, New Orleans-ban is számos szomszédos utcanév egy adott tematikára épül, pl. a városközponthoz közeli múzsanevek (Melpomene Avenue, Thalia Street, Erato St, Clio St), aztán a napóleoni háborúk csatái (Austerlitz, Marengo, Milan).

És kaptunk egy hasznos tippet is: legyen nálunk egy síp a kulcstartón. A biztonság kedvéért.

Mami Boldog Szülinapot

Tudom, hogy nem így képzelted el a születésnapodat, de remélem, olyan erős leszel, mint eddig, és anyu is. Sok boldogságot, erőt, egészséget, főzött salátát, kovi ubit (és amiket még ‘csak mi szeretünk’).

Dávid írt, hogy elmarad az összejövetel, amit nagyon sajnálok. Küldött fotókat is, amit a kérésére most kiteszek (összeraktam néhányat egy csokorba, a buborékokra lehet tippeket írni).

És nagynehezen eljutottam a postára is, beszereztem hagyományos bélyeget (archaikus érzés, úgyhogy nemsokára írok kézírásos, papíros levelet is), amit akár bankautomatából is vehettem volna, de ezt nem tudtam. Bankbélyeg, hm.

Balesetbiztosítás mint kereseti forrás

Ez aranyos.

Nem győzök nap mint nap rácsodálkozni arra, hogy az amerikaiak szeretnek pereskedni. Van egy nő, aki titokban minden párbeszédet rögzít a felettesével. Aztán van olyan is, aki örül egy közlekedési balesetnek.

Ma az egyik ismerősöm megosztott velünk egy személyesen megélt autóbalesetet. Múltkor jött a villamos, és egy kicsit megnyomta az autót. Ő vezette a kocsit, semmi baja nem lett, a karosszéria egy kicsit benyomódott. A rendőrökre várva a villamoson ülő emberek kedélyesen elbeszélgettek, nevetgéltek. Utólag megtudta az újságból, hogy összesen negyedmillió dollár értékű baleseti kártérítést követeltek az utasok (hozzátette, egy bizonyos család, plusz a villamosvezető stb.).

Kérdeztem, ez akkor ezek szerint külön családi bevételnek számít itt?

Mindhárom jelenlevő hevesen bólogatott. És még hozzátették: van, aki úgy ugrik fel ilyenkor utólag a villamosra vagy buszra.

Ez persze nem a teljes USA, csak néhány államban van így. De Louisiana ezek közé tartozik. Ha erre jársz, eszedbe se jusson _nem_ balesetbiztosítást kötni. Természetesen az egyik ügyfelünk kizárólag ilyen autóbalesetekre specializálódott, és nem véletlenül…

A JFK összeesküvési elméleteket gazdagítva

Ahogy tegnap írtam, belebotlottam egy olyan helyi vonatkozású könyvbe (Dr Mary Majma), aminek az alcímében ez áll: Mi köze van Lee Harvey Oswaldhoz, a JFK ügyhöz és egy közelgő világméretű járványhoz egy orvos meggyilkolásának megoldatlan esetének, egy titkos New Orleans-i laboratóriumnak és egy rákkeltő majomvírusnak.

Rengeteg JFK-elmélet van szabadlábon, összességében Edward Haslam könyve egy kedvesebb lokális verziónak hangzik a nemzetközi érdekszervezeteket lehetőleg egytől egyig mind felsoroló teóriákhoz mérten. A New Orleans-i városnézésnek, szerintem, méltó része. Gyengébb idegzetűek ne olvassák tovább.

Tehát:
Ha jól hámoztam ki a sztorit (nem az eredeti könyv alapján, hanem az arról szóló forrásokból), akkor arról van szó, hogy Mary Sherman, … ki is ez a Mary Sherman?

Ortopéd sebész, majd rákkutató New Orleans-ban. Egy nap holtan találtak rá otthonában az ágyon feküdve, állítólag megégett, kirabolták stb. de a szerző szerint minden jel arra utal, hogy nem normál tűzben égett meg (hogy maradhatott épen a testszőrzet miközben a jobb bordái is szénné égtek?). Ilyen sérülés csak azt jelentheti, hogy elektrosokkot kapott a laborban, ahonnan aztán hazaszállították, és megpróbálták a labortól független halálesetnek álcázni az ügyet. 1964 júliusában 2 hétig címlapon volt a haláleset, aztán hirtelen lekerült a napirendről (top secret kormányzati ügyek közé tartoztak a kísérletek). Halála egybeesett azzal az időponttal, amikor a Warren Bizottság a JFK ügy kivizsgálása érdekében New Orleans-ba jött, hogy kihallgassa a szemtanúkat (az egy évvel korábbi JFK ügy kapcsán).

Szóval Mary Sherman, aki rákkutatóként a New Orleans-i Ochsner Klinikán dolgozott, egy olyan titkos kutatásban vett részt, ami egy SV-40-nel fertőzött járványos gyermekbénulás elleni oltóanyag okozta rákjárvány elleni vakcina fejlesztését tűzte ki célul. Ez elég tekervényesen hangzik. Úgy talán érthetőbb, ha hozzátesszük, hogy az 50-es _és_ 60-as években több millió amerikai állampolgár olyan polio elleni oltást kapott, ami majomvírussal fertőzött volt. Rákkeltő. Így ehhez a vakcina elleni vakcinafejlesztési munkához alkalmazták Shermant, aki egy lineáris részecskegyorsítót használt, és feltehetőleg végzetes sokkot kapott. Az időpont 1964. Mary Shermant a napilapok címoldalain lehozott hírek szerint szíven, karon, lábon, gyomorba döfték. Haslam azt írja, hogy már gyakorlatilag haldoklott a sokk miatt, amikor valaki szíven szúrta egy kegyelemdöféssel. A többi késszúrás csak a figyelem elterelésére szolgált. Hogy pontosan mi történt, sohan nem került napvilágra. 1995-ben Edward Haslam már egyszer kiadott egy hasonló című és tematikájú könyvet (Mary, Ferrie & the Monkey Virus), aztán 1999-ben jött Judyth Baker új (kétes) JFK vallomása, és így megszületett a könyv 2007-es frissített változata.

Judyth Vary Baker

Saját állítása szerint 1963-ban heves érzelmi kapcsolatba kerültek Lee Harvey Oswalddal (aki nős volt, még a SZU-ból hozta magával Marinát). Van, aki szerint Judyth Baker csak nagyon unatkozott és kitalálta ezt a sztorit. Ami összehozta őket, mondja Judyth, az egy titkos összeesküvés, konkrétan egy biofegyver volt, amit Castró likvidálására szántak. Ráadásul közös fedőmunkahelyük volt a Reily Coffee Company. A tényleges kutatás nem a klinikán történt, hanem Mary Sherman és David Ferrie lakásában folyt. Judyth azt állította, hogy Dr. Alton Ochsner és Dr. Mary S. Sherman ráncigálták bele őt az anti-Castró küldetésbe a CIA és a New Orleans-i Maffia támogatásával. (kiszólás: Alton Ochsner nevét azért érdemes megjegyezni még mert egyike volt az elsőknek, aki a dohányzás és a tüdőrák közti kapcsolatot kimutatta.). Vagyis Mary Sherman nemcsak azért dolgozott a lineáris részecskegyorsítóval, hogy anti-vakcinát fejlesszen, hanem azért is, hogy biofegyvert készítsen Fidel Castrónak, állítja a könyv szerzője.

Mexikóváros

A JFK – Castro – Rákkoktél elmélet szerint, Lee Harvey Oswald azért utazott Mexico City-be, hogy ott egy ügynöknek lepasszolja a halálos koktélt. A várt ügynök nem jött el a találkozóra. LHO ideges lett, mert a rábízott víruskoktélnak rövid volt a szavatossági ideje, záros időn belül el kellett volna jutnia Castróhoz. A vízumot később megkapta, de addigra már a kubai út nem volt aktuális, és visszatért Dallas-ba. Edward Haslam teóriája, beépítve Judyth későn jött és sokak által vitatott, ellentmondásokkal teli vallomását, itt még nem ér véget. LHO ezek után inkább feladta volna az összeesküvőket a CIA-nak, de mint korábbi tengerészgyalogos, orosz rezidens, Castro pártoló (ami persze csak arra szolgált, hogy lebuktassanak kommunista szimpatizánsokat), tökéletes bűnbak volt. Ahogy Lee Harvey Oswald utolsó mondata hangzott “Csak balek vagyok.” (I am just a patsy). Ha hittek is neki, és ha feltételezzük, hogy ő ezt tudta is, akkor már kiválasztották a címlapra magányos merénylőnek. Tudta, hogy veszélyben van, Judyth szerint mégis belement abba, hogy figyeli az összeesküvőket, akik a Maffia (New Orleans-ban Carlos Marcello), a texas-i olajmágnások, a rasszista konzervatívok érdekeit szolgálták. A lényeg az, hogy Judyth-nak ezt Lee mind elmondta, aztán a merényletet követően ráparancsoltak (megfenyegették), hogy maradjon csendben, stb. Na, hát nem igazán érthető, hogy miért kellett volna külön koktélt gyártani Castrónak, ha volt egy sor másik méreg is a CIA polcán, mindenesetre Judyth 2000 környékén eljutott Hollandiába is a sztorival, ami JFK-Castro-majom vonalon elég fantáziadús.

Röviden tehát: a JFK ügy egy félrecsúszott manőver miatt történt, aminek a célja tkp. az lett volna, hogy rákkeltő majomvírussal fertőzzék meg Castro-t. Mellékesen hozzátenném, hogy a web a lehető legalkalmasabb az összeesküvés elméletek, a krimik és egyéb interaktív nyomozótörténetek kedvelőinek. Nem is értem, hogy lehet krimit még mindig csak könyvfogyasztásra írni, ahelyett (ill. mellett), hogy néhányszáz weboldalba lennének bújtatva a megoldáshoz vezető nyomok. Most éppen részese vagyok a JFK nyomozás c. nagy társasjátéknak (vannak, akik évtizedeken keresztül kutakodnak, nyomoznak az ügyben, vagy egyszerűen csak élvezik a megoldatlanságot).

Híres New Orleans-iak: Lee Harvey Oswald

Nemrégiben megjelent egy könyv azzal a címmel, hogy Dr Mary’s Monkey (Dr Mary Majma), ami már az első pillanatban felkeltette az érdeklődésemet a könyváruház kifejezetten New Orleans-i tematikájú promóciós pultján. Bizarr meseszerű cím, ráadásul mostanában néztük meg a Majmok bolygója újraforgatott változatát (Tim Burton rendezte, de az eredeti változat nekem enyhén szólva jobban tetszett). Szóval kíváncsisággal vegyes idegenkedéssel mentem közelebb a könyvhöz, és láttam, hogy az alcím még furcsább: Mi köze van Lee Harvey Oswaldhoz, a JFK ügyhöz és egy közelgő világméretű járványhoz egy orvos meggyilkolásának megoldatlan esetének, egy titkos New Orleans-i laboratóriumnak és egy rákkeltő majomvírusnak. Azt hiszem nem kell magyarázni, hogy miért lettem rögtön kíváncsi. A megoldást még nem tudom, de elkezdtem utánanézni LHO-nak. Íme. Szabi, remélem olvasod.

Lee Harwey Oswald (vagy egyszerűen csak LHO) New Orleans-ban született 1939-ben, és aztán 24 évesen Dallas-ban halt meg. A Warren Bizottság jelentése szerint 1963 novemberében lelőtte JFK-t, de addig még néhány évet eltöltött a szülővárosában. A Wikipédia azt írja, hogy egy időre átállt a szovjetekhez, aztán vissza az amerikaiakhoz.

New Orleans-ban hányatott élete volt (hogy a tankönyvi biográfiák stílusához tartsam magam), édesapja két héttel a születése leőtt meghalt, édesanyja pedig túl szegény volt ahhoz, hogy eltartsa őt és két testvérét. Egy ideig árvaházban élt (Bethlehem Children’s Home), és túlzás nélkül végiglakta a várost (Alvar Str, 1010 Bartholomew Str, 2136 Broadway, 1452 ill. 1454 St Mary Str, 126 Exchange Place Exchange Alley-n, aztán a a család Louisiana-ból a szomszédos Texas-ba költözött. 12 évesen már New Yorkban vannak, ahol LHO inkább kerüli az iskolát és a Bronx Zoo-ba jár meg a helyi könyvtárba, amíg egy iskolakerülési ellenőr fülön nem csípi és 3 hétre javítóba dugják. Másodszor is rajtakapják, úgyhogy inkább visszatérnek New Orleans-ba, ahol szintén ki-kihagyja az iskolát. Tengerészgyalogosnak még túl fiatal, inkább irodai munkát vállal, fegyvert vesz és megpróbál belépni az Amerikai Szocialista Pártba (levelet is ír nekik, hogy már 15 hónapja a marxizmust tanulmányozza, infót kér az ifjúság szoc szakosztályról). 17 évesen (1956-ban) végre felveszik tengerészgyalogosnak, ahol nem igazán olyan az élet mint várta. Két csúfneve is lesz, Ozzie Rabbit (kis termete miatt) és Oswaldskovich (ez utóbbi magától értetődő, ha már egyszer nem tágított a kolhoz eszmék mellől és a többieket is ezzel traktálta). Társai elidegenednek tőle. Érdekes módon a lövészvizsgákon éppenhogycsak átcsúszik.
A gyalogsági képzést követően már nem sokszor jár New Orleans-ban (elintézi az orosz papírokat, megtart két szülinapi zsúrt, és irány Moszkva amiből Minszk lesz, merthogy a szovjeteknek sem kell LHO. A KGB megfigyelés alatt tartja harminc hónapos minszki tartózkodása alatt (Kalinin Street), ahol leginkább halálra unja magát mert a munka mellett csak táncesték vannak és nincs night club meg bowling pálya (naplót vezet, innen a panasz). Megismerkedik egy orosz lánnyal, aztán úgy dönt, hogy legyen mégis inkább az USA. Újra az USA, Dallas és Fort Worth ez alkalommal, aztán 63 áprilisában visszatér megint New O.-ba és a Magazine Streeten lakik a családdal, stb stb. Most már a Krokodil c. szatirikus lapot olvassa a szovjet típusú szocialista rendszerből kiábrándulva, és The Collective címmel memoárt akar kiadni, ami nem valósul meg. Helyette 63 áprilisában megpróbálja lelőni a jobboldali, vérbeli déli Walker tábornokot, akit fasisztának tart. A kísérlet meghiúsul. Az erről szóló bizonyítékokat csak a JFK ügy után szedik össze (fotók Walker házáról, a feleségének szó rejtélyes levél, stb.)… Most már Castro az ideál és talán megint a SZU-ba menne vagy Kubába, és Castro térítésbe kezd New Orleans-ban egymaga és az ezer szórólap, amit nyomtat.

1963 szeptemberben elhagyja New Orleans-ot, Mexikóvárosba megy, ahol a kubai konzul nem akar neki kubai vízumot adni, mondván inkább csak árt a kubai forradalomnak mint használ. Ekkor már a CIA is figyeli. Aztán néhány nap múlva mégis kap vízumot, de visszatér Dallasba.

Novemberben pedig meghal Kennedy.

LHO mindent tagad, még Tippit rendőrtiszt lelövését is.

Nem sokkal utána Jack Ruby (egy dallasi nightclub tulaja) lelövi LHO-t miközben a rendőrségről a bíróságra viszik.

A majomvírusos dologra még visszatérek.

Katrina hurrikán, 2 év telt el azóta New Orleans-ban: A dolgok alá-állása

Már egyszer említettem, hogy New Orleans-ban két időszámítás van, az egyik az 1803-as Louisiana Purchase, amikor hektáronként 7 centért megvették az amerikaiak a franciáktól az egész, több mint 2 millió négyzetkilométernyi területet. A Louisiana-vétel név ma már félrevezetőnek tűnhet, hiszen nemcsak Louisiana volt a csomagban, hanem Missouri, Arkansas, Iowa és Oklahoma, stb. is – legyegyszerűbben úgy mondhatnánk, hogy az USA középső egyharmada, ami nem kicsi). A másik a 2005-ös Katrina, ami gyakorlatilag egy “Hurrikán – Rosszul épített gátak – Elárasztott város – El- és kimosott populáció – Megmarad-e New Orleans vagy elsüllyed c. örökös vita” történetet foglal magában. Egyszerűen és röviden a ‘Katrina óta’ vagy ‘Katrina után’ kifejezés itt ‘post-K,’ azaz poszt-K-ra rövidül.

Mindez 2005 augusztus 29-én történt, vagyis néhány napja volt a 2. évforduló gyertyagyújtással, megemlékezésekkel, sokféle programmal. A nyomasztó megemlékezést gyorsan elmosta a melegfesztivál, az ún. Southern Decadence meg a Munka Napja, ami itt az USA-ban nem május elsején van virslivel és vurslival, hanem szeptember 3-án, egyrészt hatalmas utcai felvonulással, másrészt a buli helyett pihenésre vágyó családok három napos elvándorlásával leginkább Floridába (Pensacola beach).

Szóval, hogy áll New Orleans a Katrina óta poszt-K?

Kimerítő és részletes, fizetett oknyomozó újságírói vállalkozás helyett álljon itt egy kaleidoszkóp, ahogy én látom.

Turizmus

Lábra kapott, újra él a város, ami alapvetően a turizmusból él (a hajóipar, korábban az olajipar, a tengeri kereskedelem, stb. mellett). Volt már Mardi Gras, Essence Festival, és mindenféle parádé. A helyi amerikai focicsapat, a New Orleans Saints is újra játszik a SuperDome-ban, sokféle program van. Még nincsenek annyian mint korábban, de éledezik a város. 2004-ben 10 millió turista járt itt, New Orleans-ban, ami az USA első 20 turistacélpontjainak egyike. Itt izzadják ki a test minden vágyát a máshol kötelezően decensebb turisták. Zene, étel, ital, hetero- és homoerotika, csontos szikár és vastag húsos élvezet gőzölög a helyi vudu katlanban, éjjel zihálósabb, nappal csipkésebb bohém verzióban. Villon talán blues balladákat írt volna itt, Faludy pedig megírta volna a My Happy Days in Cajun Hell c. opuszt. Kulturális turizmus sok testiséggel. Világutazóknak, zenészeknek, rendezőknek, fotósoknak, gasztrofilozófusoknak, és szociálisan erősen elkötelezetteknek melegen ajánlott állomás. És persze azoknak, akik élvezik, hogy a Berlin meg a Budapest Parádé nagy, de még nagyobb tömegre vágynak egy Mardi Gras fesztiválon.

Közbiztonság

A városban megmaradt a sakktáblaszerű elrendezés, egy fehér egy fekete blokk, egy biztonságos negyed tövében egy veszélyes házblokksor. Budapesti viszonylatban ez kb. ‘egy kis Zugló, egy kis nyócker.’ Nincs külön összeálló gettó, mint más nagyvárosokban (l. nyócker), és nem is néz ki úgy, hogy lesz. Poszt-K a közbiztonság nem akaródzik javulni. Az is lehet, hogy még romlott is a helyzet biztonsági szempontból, több lett a Katrina idején szertehordott fegyver. Legalábbis, van aki így gondolja. Az érdekes az, hogy elméletben javult a városi összkép, hiszen pont a nyersebb formájú bűnözésre (értsd: inkább fegyveres rablásra mint fehér kesztyűs korrupcióra) leginkább hajlamos lakosokat mosta el az ár, akik – különböző okok miatt – azóta nem is jöttek vissza. Ehhez sok mindent nem tudok hozzátenni, mivel akkor (pre-K) nem voltunk itt. Az utólag szolídnak mondható magyar bűnözési stathoz mérten pedig, New Orleans pre-K és poszt-K eddig is kiütéssel győzött. A budapesti éjszakához képest vannak helyek, ahol fényes nappal sem javasolt járkálni, pláne nem az emberek szemébe nézni és ezzel kétes kimenetelű párbeszédet provokálni.

Helyek New Orleans-ban

A ‘helyek’ avagy néhány háztömbnyi nem a szép/csúnya, a zöld kertes/szürke beton, vagy a turistaközpont/lakónegyed ellentétpárokra oszlanak. A helyek alapvetően vagy biztonságosak vagy nem, a furcsa az, hogy a nem biztonságos helyeken is látszik, hogy valaha szép házak áll(hat)tak itt, vagy állhatnának (pl. a kertvárosban is, vagy az ún. Irish Channelben). A bizalmatlansággal eltöltő helyeket viszonylag könnyű felismerni. Ha vannak emberek ott azért, ha nincsenek azért árasztják a reménytelenséget és a ‘valami rosszat’. Lakatlan, félig ledőlt épületek, rajtuk graffitik, vagy házfoglalás jelleggel némileg belakott házak, foghíjas telkek, amiken koszlott utak vezetnek át a rekkenő hőségben. Az út mentén rozsdás autók, szétdobált sörös- és kólásdobozok, néha csoportokban álló – vitatkozó – üzletet kötő gangek, biciklis srácok bukkannak fel, és végigkísérik az arramenőket a feltűnéstől az eltűnésig.

Közlekedés

Metró nincs, villamos csak csínjával. Pedig itt írta T. W. a Vágy villamosát, láttuk is a Desire streetet. A tömegközlekedés inkább a buszokra épül. Sárga, széles, öregecske buszok, amit főként a szegényebb feketék használnak, vagy néhány odatévedt turista. Egy menet egy dollár. A villamos, ami a St Charles úton közlekedett (jellegében Andrássy út, hosszában talán az Üllői) állítólag 2007. decemberre elkészül. De már levettük, hogy ebből jövő év lesz, annak is a távolabbik vége. Addig bicajozunk, és a Tulane egyetem kisbuszával járunk, meg alkalmanként a United Cab fekete-fehér taxijával. És addig a joggolók, meg kutyasétáltatók használják a fűvel benőtt sínpárokat a szép sugárúton. Ahogy az amerikai összképtől elvárjuk, sok az autó, az utcákon pedig kevés a gyalogos (aki gyalog jut el A-ból B pontba nem sport és nem kikapcsolódási szándékkal, pl. akár a sarki közértig).Név szerint nem ismerünk olyan lakost, akinek ne lenne autója (általában 1 autó per fő mintsem család), de ez nem mérvadó, egyszerűen a középosztálybelieket ismerjük. A Katrina előtt 127.000 embernek nem volt autója, természetesen a szegényebb feketéknek, és leginkább ők vesztettek rajta a Mississippi gátszakadásán. 1500-an fulladtak meg, vagy haltak meg pl. dehidratálásban. Megszokták, hogy jön a hurrikánfigyelmeztetés (évtizedes hagyomány, és évente 2-3x kapnak figyelmeztetést, hogy szedd a sátorfádat). Ha már eddig is maradtak, miért most mentek volna el, 2005 nyarán? Ha nincs autó, vagy ha van, nem olcsó mulatság az evakuálás. 2-3 napra fel kell cuccolni, hotel-/motelszobát bérelni (ha ismerős nincs) egy közeli de kellően távoli helyen, mielőtt az összes betelik, ahogy szokott, aztán feltankolni és menni. Szobafoglalás nélkül nekünk 600 dollár volt egy hétre egy autót bérelni (alapdíj, borsos biztosítási ár, és teletank), ami egy éppen elfogadható egyheti fizetés. Azelőtt fel sem foghattam, hogy mi az istenért nem húzták el a csíkot ha kongott a vészharang. Hát sokan ezért. Mert drága, és mert már annyiszor kiáltottak farkast, hogy inkább sört isznak a farkas mellett (komolyan vannak hurrikán partik).

Áram és víz

Állítólag fél éve még a város 50%-ban nem volt áram. Amerre mi megfordultunk nem volt probléma. Egyszer volt egy nagyobb vihar, akkor néhány órára elment az áram, de egyébként ‘everything’s all right.’ Hozzáteszem ismét, hogy még nem ismerjük elsőkézből a szegényebb New Orleans-iak helyzetét. Hallom, hogy van aki még akkor is kitart, ha már 2 éve nincs a házban áram és víz, nem akar elköltözni, mert itt nőtt föl, és kormányzati nyomásnak tudja be, hogy még mindig nincs se villany, se víz.

Emberek

Hm, ez elég nehéz rész lenne, hogy igaz is legyen meg általános is legyen. Akik visszajöttek, azok nagyon akarják, hogy jó legyen, és hogy menjen már az a szekér valamerre, akik nem, azokat hívják vissza az itteniek. Van, aki jönne, van, aki már nem, van, aki kivárja, hogy még jobban fellendüljön a gazdaság, és akkor lép. Akik itt laknak, azok is bizonytalanságban élnek, hogy New Orleans lesüllyed és elmossa a hurrikán, vagy egészben/ részben megmarad. De New Orleans egyedülálló a maga nemében, büszkék rá a helyiek, mindig azt mondják, hogy “ez nem Amerika, nagyon európai a város”. Az itt élő nemzedékek ismerik egymás rokonait, kisvárosi közösségi kötelékek tartják össze a kb. negyedmillió embert (éppen ezért sokan veszítettek már el barátot vagy rokont valamilyen csúnyább helyi ügyben. Nem ismerőst. Barátot, rokont.). Sokat várnak a választásoktól, hiszen a Bush kormányzattól nem jött idejében segítség.

Ezen a videón egy lány elmondja, hogy azért jött vissza, mert hiányzott neki az otthon, a New Orleans-i sajátosságok, a jó kávézók és éttermek, ahogyan beszélnek a helyiek, stb. Az egész felvétel egy Obama Barack kampány része, az elnökjelöltek igyekeznek New Orleans-ot is megnyerni. Egy helyi fekete nő nekiszegezi a kérdést, hogy “Rendben, hogy eljöttek, ő is és Hillary Clinton is, de ha megnyerték a szavazást, utána is törődni fognak a várossal?” Erre Obama olyasmit válaszol, hogy “New Orleans azért is fontos, mert megmutatja, hogy milyen emberek vagyunk.”